A McLaren válaszokat követel az FIA-tól - F1VILÁG.HU

A McLaren válaszokat követel az FIA-tól

HIRDETÉS

Igazságtalannak érzi a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorfejlesztésekkel kapcsolatos döntését, ezért válaszokat vár a McLaren Forma-1-es csapata.


Igazságtalannak érzi a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorfejlesztésekkel kapcsolatos döntését, ezért válaszokat vár a McLaren Forma-1-es csapata.

Az elmúlt héten derült ki, a Forma-1 három motorgyártója, a Mercedes, a Ferrari és a Renault egy kiskaput kihasználva 2015-ben folyamatosan fejlesztheti majd erőforrásait az idény során, a királykategóriához újonnan csatlakozó Hondát azonban nem érinti mindez – ezért a japánok partnere, a McLaren komoly hátrányba kerülhet idén.

A patinás angol istálló, illetve a japán motorgyártó természetesen igazságtalannak érzi a döntést, ezért változást szeretne.

„A McLaren-Honda már felvette a kapcsolatot az FIA-val ebben a kérdésben, de egyelőre ennél többet még nem szeretnénk mondani” – nyilatkozta a McLaren szóvivője a Sky Sportsnak.

A Forma-1 motorgyártói egyébként ma, Genfben üléseznek, ahol napirendi pontként tárgyalják egy új motorformula bevezetését is.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!