A McLaren védelmébe vette versenyzőit - F1VILÁG.HU

A McLaren védelmébe vette versenyzőit

HIRDETÉS

A McLaren vezérigazgatója, Martin Whitmarsh védelmébe vette versenyzőit, és kijelentette, Hamilton illetve Kovalainen mindent megtett azért, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg a még gyorskörön lévőket az időmérő utolsó perceiben.

A McLaren vezérigazgatója, Martin Whitmarsh védelmébe vette versenyzőit, és kijelentette, Hamilton illetve Kovalainen mindent megtett azért, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg a még gyorskörön lévőket az időmérő utolsó perceiben.

Azt követően, hogy Heidfeld és Alonso is arra panaszkodott, hogy feltartották az időmérő edzés utolsó körében, a sportfelügyelők beidézték a McLaren versenyzőit egy meghallgatásra.

Többórás megbeszélés és egyeztetés után, a sportfelügyelők végül döntöttek: a McLaren versenyzői bűnösek, így büntetést érdemelnek.

A McLaren sajtószóvivője megerősítette, hogy a két versenyzőt öt hellyel hátrébb rangsorolták a rajtrácson, így Kovalainen a nyolcadik, Hamilton pedig a kilencedik helyről vághat majd neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Whitmarsh azonban védelmébe vette versenyzőit, akik véleménye szerint nem csináltak semmi rosszat, mindössze az üzemanyaggal spóroltak, miközben levezető körükön a box felé tartottak.

“Valóban beszélni kell a dologról, és sajnálatos, ami történt” – mondta Whitmarsh, mikor az incidensről kérdezték. “Ha megnézzük a felvételeket, akkor jól látható, hogy versenyzőink a lehető legjobban megpróbáltak kitérni, és lelassítani, így nem gondoljuk, hogy feltartottuk volna Nick-et.”

“Természetesen megértem, hogy nem örült annak, hogy ennyi autó volt előtte, miközben megpróbált a lehető leggyorsabb lenni. Megértem, hogy panasszal fordult a sportfelügyelőkhöz. Nick mindhárom szektorban megdöntötte addigi legjobb idejét, így nem gondoljuk, hogy feltartottuk volna, de értem, hogy mérges.”

“Egyik versenyzőnk sem tett semmi rosszat szándékosan, és megpróbáltak azonnal kitérni Nick és Fernando útjából, akik gyorskörükön voltak. Szóltunk nekik, hogy néhányan még gyorskörön vannak, azonban nagy volt a torlódás a pályán” – folytatta Whitmarsh.

A McLaren megerősítette, elfogadja a sportfelügyelők döntését, és nem él fellebbezési jogával.

“Elfogadjuk a stewardok döntését, azonban ismételten megerősítjük, hogy sem Lewis, sem pedig Heikki nem tartotta fel szándékosan ellenfeleit az edzésen. Sajnálatos eset volt, se több, se kevesebb. Már a holnapi versenyre koncentrálunk” – tette hozzá Whitmarsh.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!