A McLarenhez szerződött az Aston Martin egyik fő aerodinamikusa - F1VILÁG.HU

A McLarenhez szerződött az Aston Martin egyik fő aerodinamikusa

Jelentős toborzásba kezdett a McLaren Forma-1-es csapata annak érdekében, hogy tovább erősítse technikai részlegét – nemrégiben leigazolták az Aston Martin egyik fő aerodinamikusát is.

A brit istálló nemrég jelentette be, hogy jelentős technikai átszervezésekbe kezdett, melynek részeként távozott a csapatnál eddig technikai igazgatóként tevékenykedő James Key. A szervezet eközben erősödött az egykori Ferrari-kulcsember, David Sanchez érkezésével.

Nem ő azonban az egyetlen, aki csatlakozott, vagy – felmondási ideje lejártát követően – csatlakozik a McLarenhez, a Motorsport.com című internetes lap ugyanis úgy értesült, az istálló jelentősen bővíti aerodinamikai részlegét, és 15 szakemberrel már sikerült is megállapodnia.

 

Úgy tudni, a Ferraritól, a Red Bulltól és az Aston Martintól is érkeznek aerodinamikusok, és állítólag köztük van utóbbi csapat aerodinamikai teljesítményért felelős vezetője és elemzője, Mariano Alperin is. A szakember igen komoly F1-es tapasztalattal rendelkezik, dolgozott az AGS-nél és a Minardinál is, mielőtt a BAR-hoz igazolt, 2006-ban és 2007-ben pedig a Honda vezető aerodinamikusa volt.

A japánoktól aztán átszerződött a Sauberhez, ahol ugyancsak az aerodinamikai fejlesztések vezetője volt 2008 és 2019 között, ezután került át az Aston Martinhoz.

A McLarennél a technikai igazgatói feladatokat nemrég felosztották az újonnan érkezett David Sanchez, valamint Peter Prodromou és Neil Houldey között, az ő felettesük közvetlenül Andrea Stella csapatfőnök lett. A brit istálló gyenge formában kezdte az új szezont, két futam után egyelőre pont nélkül állnak a tabellán.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A McLarenhez szerződött az Aston Martin egyik fő aerodinamikusa
Alonso szerint túl lassú volt az Aston Martin, és beszélt az okokról is
Sainz az egész versenyen a gumikkal spórolt
Szabályt szegett, így büntetést kapott a Mercedes Barcelonában
Norris: Az ütközés nélkül sem volt sok esélyem pontszerzésre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!