A Mercedes a rendszer túlmelegedését okolja - F1VILÁG.HU

A Mercedes a rendszer túlmelegedését okolja

HIRDETÉS

A Mercedes egyelőre nem tudja, mi okozhatta elektronos rendszerének túlmelegedését, ami megakadályozta őket abban, hogy zsinórban hatodik kettős győzelmüket is behúzzák Kanadában.


A Mercedes egyelőre nem tudja, mi okozhatta elektronos rendszerének túlmelegedését, ami megakadályozta őket abban, hogy zsinórban hatodik kettős győzelmüket is behúzzák Kanadában.

Lewis Hamilton rendszere a 36., Nico Rosbergé pedig egy körrel később, a 37.-ben adta meg magát, aminek következtében drasztikusan visszalassultak, ami nem csoda, hiszen hozzávetőlegesen 160 lóerővel lett gyengébb autójuk.

A Mercedes motorsport igazgatója, Toto Wolff elmondta, hogy a csapat soha nem számított arra, hogy ennyire túlhevülhet a rendszer, ami – mint látható – komoly problémákat okozott számukra.

„Pontosan ugyanabban az időben romlott el a motorvezérlő, az ERS és az MGU-K, miután draszutikus hőmérséklet-emelkedés következett be, pedig megmondom őszintén, hogy ettől soha nem is tartottunk, így nem is volt fókuszban” – mondta a szakember.

„Ez is mutatja, hogy pontosan ugyanaz a motor van mindkét autóban, ugyanolyan sebességgel mennek, és a hőmérséklet is ugyanaz volt.”

„Láttuk, hogy az MGU-K (kinetikus motorgenerátor egység) hőmérséklete a vártnál magasabb, de nem voltunk tisztában azzal, hogy ennek ilyen hatása lesz a teljesítményre, és egyszerűen nem tudtuk újraindítani, miután megadta magát.”

Az elektronikus rendszer leállása pedig kikezdte a fékeket, hiszen extra – nem várt – terhelés jutott az autó hátsó tengelyére a féktávokon.

Wolff úgy gondolja, hogy Hamilton fékeinek hőmérséklete borzalmasan magas volt második kiállása alkalmával, mikor a hűtés nem megoldott, és ez adta az utolsó rúgást jobb hátsó fékének, ami kiesésééhez is vezetett.

„Mondtuk a versenyzőinknek, hogy óvatosan bánjanak a fékekkel, mert amikor elveszíted az elektromos motort és az elektronos féket, akkor a fékek túlmelegedhetnek” – folytatta.

Hirdetés

„Megváltoztattuk a fékerő elosztást és jeleztük nekik, hogy legyenek nagyon óvatosak. Mikor Lewis kiállt új gumikért, az álló helyzetben lévő autó fékei túlhevültek, a fékpedál lágyabb lett, és teljesen elment a fékerő. Nico szerencsés volt, hogy ezt megúszta.”

Wolff azt is hozzátette, hogy a Mercedesnek még dolgoznia kell azon, hogy kiderítse, a túlmelegedés pályaspecifikus, vagy általános problémával állnak szemben, ami eddig valamilyen okból kifolyólag nem jött felszínre.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!