A Mercedes arra számít, Japánban is erősek lesznek - F1VILÁG.HU

A Mercedes arra számít, Japánban is erősek lesznek

A szingapúri erős forma után magabiztosan várja a hétvégi Japán Nagydíjat a Mercedes Forma-1-es csapata. Toto Wolff biztos benne, hogy a vasárnapi versenyen hibázó George Russell visszavág majd Szuzukában.

A Mercedes versenyzői jó eséllyel pályáztak a győzelemre a Szingapúri Nagydíjon, végül azonban a csapatnak Lewis Hamilton révén be kellett érnie egy 3. hellyel. A német istálló másik versenyzője, George Russell a futam utolsó körében hibázott, így végül pont nélkül távozott. Toto Wolff azonban úgy érzi, bőven van okuk az elégedettségre.

„Izgalmas vasárnap esténk volt Szingapúrban. habár az eredmény nem épp olyan lett, mint amilyenben reménykedtünk, bőven vannak pozitívumok” – mondta az osztrák szakember. „Bátrak és agresszívek voltunk a stratégiai döntéseinkkel. Az autó tempója egész hétvégén erős volt. Csapatként remekül dolgoztunk és valós esélyünk volt a győzelemre.”

„Lewis nagyszerű vezetéssel végzett dobogós helyen. Lenyűgöző tempót mutatott a verseny során, főleg az utolsó etapban. Megérdemelt volt a 3. hely az erőfeszítéseiért cserébe. Ami George-ot illeti, egész hétvégén hibátlanul teljesített. Abszolút mindent beleadott a győzelem érdekében. És ez az, amit látni akarunk. Az utolsó körben egy apró hibát követett el, és ez az, ami még fájdalmasabbá teszi számára az egészet. Tudom, hogy vissza fog vágni.”

Wolff kifejtette, nagyon bíznak abban, hogy az előttünk álló hétvégén, Japánban újra versenyképesek lesznek.

„Néhány nap múlva újabb verseny következik, Japán pedig mindig egyedülálló esemény a szenvedélyes rajongókkal. A pálya hihetetlen kihívást jelent, a versenyzők imádnak versenyezni rajta. A különbségek annyira kicsik voltak Szingapúrban, szóval Szuzukában is versenyképes szereplést várunk.”

„A konstruktőri bajnokságban veszítettünk némi területet a Ferrarival szemben a legutóbbi versenyen, de előre tekintünk, nem hátra. Arra fókuszálunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésünkre álló csomagból, és annyi pontot gyűjtsünk, amennyit csak lehet. Ha sikerül, meggyőződésem, hogy növelni tudjuk az előnyünket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!