A Mercedes egy különleges F-csatornán dolgozik

Német lapértesülések szerint a Mercedes GP már a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon bevetheti forradalmian új F-csatornáját, amely a versenyzők közvetlen beavatkozása nélkül csökkenti a hátsó szárny légellenállását.


Német lapértesülések szerint a Mercedes GP már a hétvégén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon bevetheti forradalmian új F-csatornáját, amely a versenyzők közvetlen beavatkozása nélkül csökkenti a hátsó szárny légellenállását.

Az Auto Bild Motorsport úgy tudja, hogy a német csapat már hónapok óta ezen a rendszeren dolgozik, melynek egy kezdeti, ám passzív verzióját már néhány futamon használta.

A McLaren által először kifejlesztett rendszert már a Sauber és a Ferrari is lemásolta, és a hírek szerint a Red Bull is beveti saját fejlesztését a hétvégén Törökországban, ám a Mercedes GP egy teljesen más, automata szárnyrendszert szeretne pályára vinni.

Bár részleteket nem árult el, a brackley-i alakulat vezetője, Ross Brawn megerősítette, hogy egy továbbfejlesztett F-csatornával készülnek a hétvégi futamra, amitől további előrelépést remélnek.

„Lesz néhány nagyobb, komoly kihívást tartogató fejlesztésünk, amiket már a következő versenyeken élesben is bevethetünk” – mondta a brit szakember.

„Törökországban visszatérünk a korábbi felfüggesztés rendszerünkhöz, illetve a hosszabb tengelytávhoz, és bemutatjuk továbbfejlesztett F-csatornánkat, valamint további aerodinamikai újításokkal készülünk.”

„Még nagyon hosszú út áll előttünk, hogy elérjük céljainkat, és azt a teljesítményszintet, amire vágyunk, de minden egyes versenyen ezen az úton haladunk előre, és biztos vagyok abban, hogy a végén ott lehetünk, ahol lenni szeretnénk: az élen.”

Brawn azt is elmondta, hogy bár sokszor nem sikerült minden helyzetet kihasználniuk, és több pontot is eldobtak maguktól, legutóbb Michael Schumacher időbüntetése miatt a Monte-Carlói Nagydíjon, mégis elégedett a csapat fejlődésével.

„Egy versenyképes, megbízható autónk van, amely a futam egyes szakaszaiban a leggyorsabb volt Monacóban. Két fantasztikus kiállást hajtottunk végre, az egyik a leggyorsabb volt a versenyen, de végül nem sikerült a maximális eredményt elérnünk” – folytatta.

„Azonban elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit a csapat produkált az elmúlt két futamon, ahol sikerült feltérképeznünk és megtalálnunk gyengéinket, amiken most nagyon keményen dolgozunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!