A Mercedes egyelőre nem kacérkodik más versenyzőkkel - F1VILÁG.HU

A Mercedes egyelőre nem kacérkodik más versenyzőkkel

HIRDETÉS
A Mercedesnek mindaddig nem áll szándékában "flörtölni" más pilótákkal a jövőbeni versenyzői ülésekért, amíg nem tisztázták jelenlegi pilótáikkal a folytatásról szóló elképzeléseiket. Ezért még nem is kopogtattak más versenyzőknél.

Mivel a címvédő, hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és csapattársa, Valtteri Bottas is egyaránt egyéves szerződést írt alá a stuttgartiakkal, a német gyártó különös helyzetbe kerülhet 2022-re, ha mostani párosuk elhagyja az alakulatot.

Egyes sajtóhírek szerint amennyiben Hamilton mégsem folytatná jövőre a Mercedesszel, a potenciális utód Max Verstappen lehet, de az erről szóló pletykákat az alakulat igyekezett hamar elcsendesíteni.

Az új autó bemutatója alkalmával a csapatfőnök, Toto Wolff elmondta: a Hamiltonnal való folytatásra helyezik a hangsúlyt a tárgyalások során – ez pedig a legfőbb érv az ellen, hogy idő előtt keresgéljenek a pilótapiacon.

„A kapcsolat szimbiózisa mindig az, hogy kölcsönösen megértsük egymást abban, hogy mit akarunk tenni a közös jövőnkért. Ezt pedig előtérbe helyezzük majd akkor is, amikor Lewisszal tárgyalunk a folytatásról” – fejtette ki vezetői véleményét Wolff.

„Persze, Max Verstappen egy kiemelkedő fiatal versenyző, aki mindenkinek a radarján fent van, mint jövőbeni pilóta… De addig nem nézelődünk kifelé, amíg tisztességesen meg nem állapodunk mostani versenyzőinkkel” – értékelt a Mercedes csapatfőnöke.

Wolff hozzátette, még egyszer nem fog megismétlődni a tavalyi eset a csapat és Hamilton között, miszerint a tárgyalások egészen a téli szünetig elhúzódnának.

„Megegyeztünk, hogy idén hamarabb kezdjük az egyeztetéseket, megelőzve azt a szituációt, ami 2020-ban kialakult, és kifutunk az időből. Akkor nagyon kedvezőtlen pozícióba kerülnénk újra, és kevés időnk maradna az új szezon kezdete előtt.”

„Egyszerűen az a magyarázata annak, miért csak egyéves kontraktust írtunk alá, hogy időben megvitassuk a jövőt, legyen szó versenyzésről, vagy azon kívüli témáról.”

Wolff szerint a csapat kényelmesen érezheti magát, ezáltal szerinte nem is lehet kérdés, ha Hamilton folytatja, akkor azt velük teszi.

Hirdetés

„Hamarosan elkezdjük a megbeszéléseket Lewisszal. Pontosan tudjuk, hogy Valtterivel milyen helyzetben vagyunk, amit szintén értékelünk.”

„Ugyanakkor figyelembe kell vennünk a szabályváltoztatásokat. Új autók, új szabályok, nekünk pedig a csapat jövőjéhez illeszkedve kell jó döntést hoznunk. Ez azt jelenti, hogy előbb mindkét versenyzőnkkel beszélünk, aztán meglátjuk, merre tudunk elindulni.”

Annak ellenére, hogy Hamilton nem kötelezte el magát hosszabb időre, Toto Wolff nem aggódik azon, hogy versenyzője kiszeretett volna a Forma-1-ből.

„Nem pánikolok Lewis hűségét illetően. Nagyon is élvezi a versenyzést, mi pedig élvezzük a közös munkát vele. Erről is sokat szoktunk beszélni. De igazat adok neki. Változnak az idők, ahogy idősödünk, új dolgok lesznek fontosabbak. Ő nagyon is lelkes különös kezdeményezésekben, például a rasszizmus és az egyenlőség körében.”

„Igen, masszív változások lépnek érvénybe 2022-től, ami újra értelmezi a Forma-1 megítélését a következő néhány évben.

„Viszont őszintén megmondom, hogy ez aligha játszik szerepet Hamilton jövőjét illetően. Egy versenyző, aki nyert hét világbajnokságot, szerintem eléggé alkalmazkodó, és tisztán át tudja gondolni a jövőjét. Legyen ez versenyzés melletti döntés, vagy valami egészen más” – zárta gondolatait a csapatvezető.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!