A Mercedes erős teljesítményt vár a futamon is - F1VILÁG.HU

A Mercedes erős teljesítményt vár a futamon is

HIRDETÉS

Nagyszerűen szerepelt a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, a két McLaren, illetve Romain Grosjean mögött ugyanis a negyedik rajthelyet szerezte meg.


Nagyszerűen szerepelt a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, a két McLaren, illetve Romain Grosjean mögött ugyanis a negyedik rajthelyet szerezte meg.

Schumacher csapata hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, komoly előrelépést sikerült tenniük a téli felkészülés során, és nagyon bízik abban, hogy az eredményes szereplés folytatódhat.

„Az év első időmérő edzése olyan szoros versengést hozott, mint amilyenben mindannyian reménykedtünk. Kétségtelen, hogy elégedett vagyok a teljesítményünkkel, ami óriási előrelépés, ha figyelembe vesszük, tavaly mire voltunk képesek a melbourne-i kvalifikáción” – magyarázta Schumacher.

„Csak megköszönni tudom a srácoknak a kemény munkát. Nagyon remélem, hogy olyan eredményeket érhetünk majd el, mint amilyeneket mindannyian szeretnénk. Lépésről-lépésre kell haladnunk, hiszen szoros a mezőny, tehát folytatnunk kell a kemény munkát.”

A Mercedes másik versenyzője, Nico Rosberg hozzátette, a szabadedzéseken mutatott tempó alapján arra számítanak, hogy a holnapi versenyen is ütőképesek lesznek.

„Örömmel konstatáljuk, hogy nyilvánvalóan sikerült javítanunk az autó teljesítményén a tél során” – folytatta Schumacher csapattársa. „Úgy tűnik, erősek lehetünk a versenyen, legalábbis abból kiindulva, amit a szabadedzéseken láttunk.”

Rosberg hozzátette, habár végezhetett volna előrébb is, nem csalódott, mivel bízik abban, hogy a versenyen felzárkózhat majd.

„Sajnos ma nem tudtam a legtöbbet kihozni a helyzetből. Nem igazán találtam a megfelelő beállításokat, hiszen sok új alkatrész volt az autón, és beletelik néhány versenybe, mire megfelelően működésre bírjuk őket. Utolsó körömben ráadásul hibáztam is, ami miatt időt vesztettem.”

„A hetedik hely azonban még így is jó, és mindent megteszek, hogy a futamon előrelépjek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!