A Mercedes félt leszerződni a Red Bullal - F1VILÁG.HU

A Mercedes félt leszerződni a Red Bullal

HIRDETÉS

A Red Bull motorsport tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hogy a Mercedes valójában azért lépett vissza és azért nem kötött motorszerződést az energiaital-gyárosokkal, mert tudta, ha ezt meglépi, azzal ártani fog az idei évben újjáélesztett gyári csapatának.


A Red Bull motorsport tanácsadója, Dr. Helmut Marko elárulta, hogy a Mercedes valójában azért lépett vissza és azért nem kötött motorszerződést az energiaital-gyárosokkal, mert tudta, ha ezt meglépi, azzal ártani fog az idei évben újjáélesztett gyári csapatának.

A Red Bull Racing soha sem titkolta, hogy a tavalyi év második felében előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Mercedes-Benz illetékeseivel, ugyanis motorszállítót akart váltani az idei évre, mivel nem volt megelégedve az autójában jelenleg is dolgozó Renault V8-as egységgel.

A szerződés azonban soha nem jött létre, ám eddig az a hír járta, hogy a McLaren vétózta ezt meg, melynek exkluzív motorszerződése volt a német céggel.

Marko azonban elmondta, hogy nem csak ez volt az oka a Mercedes visszalépésének, hanem az is nagyban közrejátszott a németek döntésében, hogy akkor már megfogalmazódott bennük a visszatérés lehetősége, és jól tudták, csak maguknak ártanak, ha ellátják motorjaikkal egyik legnagyobb riválisukat.

„Nem akartak minket. Mindennemű beképzeltség nélkül mondhatom, hogy tisztában voltak azzal, hogy ha a mi autónkban is az ő erőforrások dolgozik, akkor esélyük nem lesz velünk szemben, csak a nyomunkban fognak kullogni a pályán” – mondta a szakember az osztrák Servus TV-nek.

Marko azt is elmondta, hogy a Renault-val és a Ferrarival együtt továbbra is azon dolgoznak, hogy az FIA-t meggyőzzék arról, hogy ismét ki kell egyenlíteni a motorokat, ugyanis a Mercedes megint elhúzott a többi gyártótól, és mind fogyasztásban, mind teljesítményben meglépett.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!