A Mercedes komoly előrelépést vár 2011-ben - F1VILÁG.HU

A Mercedes komoly előrelépést vár 2011-ben

HIRDETÉS

Ross Brawn magabiztosan tekint a jövőbe, mert úgy gondolja, sikerül előrelépést elérniük a következő idényben, és jövő évi versenyképük elég erős lesz ahhoz, hogy harcba szálljanak a futamgyőzelmekért.



A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn magabiztosan tekint a jövőbe, mert úgy gondolja, hogy sikerül előrelépést elérniük a következő idényben, és jövő évi versenyképük már elég erős lesz ahhoz, hogy harcba szálljanak a futamgyőzelmekért.

A brackley-i bázisú gárda magabiztosan vágott neki az idei szezonnak, ám a W01-es kódszámmal ellátott modell nem hozta azt, amit vártak tőle.

A csapat vezetése már korábban jelezte, hogy feladta az idei évet, már nem készül nagyobb újításokkal a szezon hátralévő részére, ugyanis minden erőforrását átmozgatta a jövő évi modell tervezésére és fejlesztésére, aminek munkálatai kiválóan haladnak.

„Ahogy azt már korábban elmondtam, a versenyautók egy évvel azelőtt születnek meg a tervezőasztalon, hogy először elrajtolnának egy versenyen” – mondta Brawn.

„Mikor a jelenlegi autónk megszületett, rengeteg más dologra is kellett koncentrálnunk – meg kellett oldanunk, hogy életben maradjon a csapat, mindent el kellett követnünk annak érdekében, hogy megnyerjük a bajnokságot, így nem fókuszáltunk eléggé az idei versenygépre.”

„Azonban ez a jelenlegi autó. A felkészülés viszont teljesen más a jövő évre. Az új autónk igen előrehaladott stádiumban van, és rengeteg olyan területet látok már most, ahol komoly fejlődést sikerült elérnünk az idei modellhez képest.”

„Szóval azt gondolom, hogy megértettem az okát annak, hogy miért állunk most ott, ahol állunk, és mik kellenek ahhoz, hogy jobb pozícióban legyünk a következő idényben. Majd meglátjuk.”

Brawn azt is elmondta, hogy a jövő évi eredményesség nagyban függ majd attól, hogy az új autójuk miként viselkedik a Pirelli abroncsain, ám úgy érzi, hogy ezzel nem lehet gond.

Hirdetés

„Egy elég erős gumicsapatunk van, és szoros együttműködésben dolgozunk a Daimlerrel, és a cégóriás szakértőivel, hogy kitaláljuk, miként tudunk fejlődést elérni ezen a téren” – magyarázta a szakember.

„Úgy gondolom, hogy a Pirelli abroncsaival nagyon érdekes lesz majd megnézni, hogy azok miként fekszenek Michaelnek.”

“A hír nem igaz, miszerint Michael köré építjük az új autót, hiszen egy jó versenygépet akarunk megalkotni, és javítani szeretnénk minden olyan területen, ahol gyengék voltunk az idei évben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!