A Mercedes még csak el sem kezdett tárgyalni Hamiltonnal - F1VILÁG.HU

A Mercedes még csak el sem kezdett tárgyalni Hamiltonnal

HIRDETÉS
Teljesen megalapozatlannak nevezte a Lewis Hamilton új szerződésével kapcsolatban szárnyra kapott híreszteléseket a Mercedes szóvivője.
2022 Monaco Grand Prix, Sunday - Steve Etherington Lewis Hamilton Mercedes

Ahogyan arról múlt héten lapunk is beszámolt, a Sportune értesülései szerint a Mercedes csapata nemrég ajánlatot tett Lewis Hamiltonnak, kinek jelenleg érvényben lévő szerződése 2023 végén jár le a német csapatnál. A hírek szerint Hamiltonnal két szezonra hosszabbítanának az ezüstnyilak, később pedig a Mercedes nagyköveteként óriási összeget zsebelhetne be. A lap szerint az új kontraktus 2035-ös kifutásának idejére az akkor már 50 éves Hamilton mintegy 390 millió eurót, azaz mai árfolyamon bő 155 millió forintot kereshetne.

A Mercedes csapatának szóvivője nemrég reagált a pletykákra – és ahogy az lenni szokott, rögtön meg is cáfolta azokat.

„Vad spekulációk ezek. Teljesen megalapozatlanok” – idézi a szakember szavait a német SID hírügynökség, majd hozzátette, az egyeztetések Lewis Hamilton és Toto Wolff között még csak el sem kezdődtek.

A 2023. évi Forma-1-es szezon március 5-én rajtol Bahreinben, a Mercedes pedig február 15-én mutatja be új versenyautóját a nagyközönségnek. Lewis Hamilton csapattársa idén is George Russell lesz a német csapatnál.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!