A Mercedes megnyugodott, de egy komoly kérdés még maradt - F1VILÁG.HU

A Mercedes megnyugodott, de egy komoly kérdés még maradt

HIRDETÉS
Megnyugodott a Mercedes Forma-1-es csapata az első előszezoni tesztnap után, nincsenek ugyanis olyan problémák az istálló új versenyautójával, mint a tavalyival.
BAHRAIN INTERNATIONAL CIRCUIT, BAHRAIN - FEBRUARY 23: George Russell, Mercedes F1 W14 during the Bahrain February Testing at Bahrain International Circuit on Thursday February 23, 2023 in Sakhir, Bahrain. (Photo by Mark Sutton / LAT Images)

A Mercedes az elmúlt idényben már az előszezoni teszteken tudta, komoly problémával néz szembe, W13-as kódjelű versenyautóját ugyanis jelentősen hátráltatta a „delfinezés” jelensége, azaz a túlzott pattogás. A csapat kőkeményen dolgozott azon, hogy megoldást találjon, a bahreini teszt nyitónapján pedig bebizonyosodott, jó munkát végeztek az elmúlt hónapokban.

A W14-es versenygéppel George Russell és Lewis Hamilton is dolgozhatott, a két versenyző összesen több mint 822 km-t tett meg a szahíri pályán.

„Még korai megmondani, hogy állunk a teljesítményt tekintve ellenfeleinkhez képest, de tiszta napunk volt, és rengeteget tanultunk” – mondta Russell, aki délelőtt körözött az új autóval. „Rengeteg a pozitívum, a következő napokban pedig arra fókuszálhatunk, hogy maximalizáljuk az autóban rejlő potenciált.”

Lewis Hamilton délután vette át a volánt, ő 83 kört tett meg az idei autóval, a nap végén pedig a hosszú etapokra fókuszált.

„Teljesítettük a programot, és sok adatot gyűjtöttünk” – mondta a hétszeres világbajnok. „Jó volt a megbízhatóság is, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyi kilométert meg tudtunk tenni. Ez a csapat lenyűgöző munkájának köszönhető. Tovább kell most nyomnunk, magunkra kell fókuszálnunk.”

„Nehéz megmondani, hogy állunk az erősorrendben, de a következő napokban tisztábban látunk majd.”

A Mercedes pályaműveletekért felelős igazgatója, Andrew Shovlin arról beszélt, megnyugtató volt látni, hogy az idei autóval jóval egyszerűbb dolguk van, mint a tavalyival volt. Az azonban továbbra is óriási kérdés, hogyan állnak riválisaikhoz, a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest.

„Szolidan kezdtük a tesztelést. Az autó hibátlanul működött az elejétől a végéig, így ambiciózus programot teljesíthettünk az első napon” – magyarázta. „Mindig beletelik pár napba, mire megértünk egy új autót, de meglehetősen tisztán látjuk azt, hogy hogyan akarunk javítani az egyensúlyon. Biztató, hogy ez egy sokkal nyugodtabb és stabilabb autó, mint a W13-as.”

„A teljesítménnyel kapcsolatos kép mindig árnyalt az első nap után, szóval lehetetlen megmondani, hol állunk, de már most azonosítani tudtunk olyan kulcsfontosságú területeket, melyeken találhatunk még teljesítményt. Azon feltételezés mentén dolgozunk tovább, hogy fel kell zárkóznunk, és mindent ki kell hoznunk magunkból annak érdekében, hogy javítsunk a teljesítményünkön az egy hét múlva esedékes első verseny előtt.”

Hirdetés

„A következő két nap is ugyanolyan sűrű lesz, mint a mai, mivel megpróbálunk mindent belesűríteni a programunkba. Remélhetőleg az autó továbbra is óramű pontossággal működik majd, és a legtöbb időt tudjuk a pályán tölteni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!