Friss hírek

A Mercedes nem akar gyári csapatot csinálni a McLarenből

Carlos Sainz, McLaren MCL34, leads Lando Norris, McLaren MCL34
Nem akar gyári csapatot csinálni a McLarenből a Mercedes, és a wokingiakkal kötött motorszerződés nem annak az előjele, hogy a német istálló távozni akar a Forma-1-ből – szögezte le Toto Wolff.

A McLaren és a Mercedes szombaton jelentette be, ismét szövetségre lépnek, és 2021-ben közös utakon folytatják, a stuttgarti gyártó ugyanis legalább 2024 végéig motorokkal látja majd el a patinás brit istállót.

A Mercedes motorsport-főnökét, Toto Wolffot természetesen Szocsiban megkérdezték az új megállapodásról – no és persze arról, hogy a McLarennel kötött együttműködés milyen hatással lesz a Mercedes gyári csapatára.

„A mi szempontunkból fontos világossá tenni, hogy van egy gyári csapatunk, és ez egy motorbeszállítói megállapodás, nem pedig egy gyári együttműködés kezdete” – mondta a szakember.

„A magunk részéről szeretnénk látni azt, hogy milyen irányba tart az F1, miképp fejlődik, és a gyári csapatként való folytatást preferáljuk.”

2021-től négy F1-es istálló használja majd a Mercedes motorjait: a McLaren és a Mercedes gyári csapata mellett a Williams és a Racing Point is a német istálló erőforrásait építi autóiba.

Wolff azt mondja, bár komoly kihívás vár rájuk, a Mercedes motorrészlege a gyári csapattól függetlenül dolgozik, noha természetesen remekül együtt tudnak működni.

„Egy nagyon erős rendszerünk van motorbeszállítóként, és van egy kiválóan teljesítő gyári csapatunk – mindkettő erőből és függetlenül dolgozik. Szóval, hogy elkerüljünk mindenféle félreértést, nem arról van szó, hogy most azt mondjuk, motorszállítóként maradhatunk a jövőben, nem pedig gyári csapatként.”

„Nem erről van szó. Élvezzük, hogy gyári csapatként itt lehetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek