A Mercedes nem támogatja az időmérő futamot Ausztriában

2020 Barcelona Pre-Season Test 1, Day 3 - Steve Etherington Valtteri Bottas Mercedes
Fotó: Mercedes
A Mercedes Forma-1-es csapata nem támogatja a fordított rajtrácsos sprintfutamok megrendezését a versenyhétvégéken – ha a német istálló nem gondolja meg magát, a javaslatot nem tudják megvalósítani idén a száguldó cirkuszban.

Ahogyan arról az F1Világ.hu is beszámolt, a Forma-1 vezetősége azzal a javaslattal állt elő, hogy az ausztriai, illetve silverstone-i második versenyek rajtsorrendjét ne szokványos időmérő edzések határozzák meg, hanem olyan rövid sprintfutamok, melyeken a világbajnoki pontverseny fordított sorrendjében állnának rajthoz a versenyzők.

Az ötletről ezen a héten már egyeztettek is a csapatokkal: úgy tudni, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) támogatja a javaslatot, mint ahogy a tízből kilenc istálló is – csupán a Mercedes ellenkezik.

Márpedig ahhoz, hogy módosítani tudjanak a versenyhétvégék formátumán, a csapatok egyhangú beleegyezésére lesz szükség. A Forma-1 alakulatai a jövő héten szavaznak a kérdésben.

Úgy hírlik, pénteki találkozójukon a Forma-1 csapatai több formátumról is egyeztetéseket folytattak, és végül arra jutottak, egy végleges javaslattal az FIA-nak kell majd előállnia. Ezt aztán szombaton el is küldték a csapatfőnököknek további értékelés céljából.

Az elképzelés szerint egy 30 perces időmérő futam váltaná a kvalifikációt az ausztriai, illetve az angliai második versenyhétvégén, a rajtsorrendet pedig a bajnoki pontverseny fordított állása határozná meg.

Jelenleg egyelőre csak Ausztriában és Nagy-Britanniában terveznek két versenyt, ám felmerült, hogy év végén, Bahreinben is duplafordulót rendeznek.

A Mercedes egyébként állítólag azon egyszerű oknál fogva nem támogatja a javaslatot, hogy a papírforma szerint ők várhatják favoritként a 2020-as szezont.

A hírek szerint az új európai versenynaptárat hétfőn jelenthetik majd be hivatalosan.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az F1-es Stájer Nagydíj TV-közvetítései