A Mercedes nyitottan áll hozzá a motorkérdéshez

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, nyitottan állnak hozzá a jövő évi motorszabályok esetleges megváltoztatásával kapcsolatos kérdéshez, ugyanakkor véleménye szerint a költségekre ezúttal is nagyon oda kell figyelni.


A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, nyitottan állnak hozzá a jövő évi motorszabályok esetleges megváltoztatásával kapcsolatos kérdéshez, ugyanakkor véleménye szerint a költségekre ezúttal is nagyon oda kell figyelni.

A Ferrari, a Renault és a Honda azt szeretné, ha az idei évhez hasonlóan 2016-ban is lehetne idény közben fejleszteni a V6-os erőforrásokon.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke arra figyelmeztettet, ha erre nem lesz lehetőség, motorpartnerük, a Renault jó eséllyel hátat fordít a Forma-1-nek.

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier a minap megerősítette, egyeztetéseket folytattak Toto Wolff-fal, valamint Niki Laudával, akik hajlandóak a kompromisszumra.

„Nyitottan állunk hozzá a kérdéshez” – erősítette meg mindezt Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke az AUTOSPORT-nak.

„Abszolút megértjük, hogy a Honda és a Renault nehéz helyzetben van. Szóval egyeztetésekre lesz szükség.”

„De a költségcsökkentés továbbra is forró téma, a szezon közbeni fejlesztésekkel pedig a többletköltség kétszámjegyű lehet millió eurós nagyságrendben.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!