A Mercedes olyan, mintha ejtőernyőt húzna maga után - F1VILÁG.HU

A Mercedes olyan, mintha ejtőernyőt húzna maga után

HIRDETÉS
Hiába tűnt Barcelonában a Mercedes győztesnek a delfinezés elleni harcban, az azt követő egyenetlenebb felszínű utcai pályákon ismét előjött a csapatot súlyosan visszavető jelenség. Az eredménye: egy másodperces lemaradás az egyenesekben a legjobbakhoz képest.
George Russell, Mercedes, Monaco Grand Prix 2022, Monte Carlo,

Monaco után újabb küzdelmes hétvége vár a Mercedesre az Azeri Nagydíjon, a Mercedest mindenesetre megerősítette ezen félelmében a két pénteki szabadedzés, amely során George Russell és Lewis Hamilton olykor 20 km/órás tempóhiányt is jegyeztek a 2,2 kilométeres célegyenes végén a csúcssebességi listát vezető autókkal szemben.

A konstruktőri címvédő csapat autóinak ráadásul a pattogás mellett – illetve részben abból fakadóan – egy másik nagy problémájuk is van.

„A versenyzőink úgy kommentálták az autó nagy légellenállását, hogy olyan érzés, mintha egy ejtőernyőt húznának maguk után” – nyilatkozta szombaton az istállót vezető Toto Wolff. „Szóval ez és a pattogás az a két tényező, amelyek az egyenesbeli komoly hátrányunkat okozzák.”

A delfinezés nem egyedül a Mercedest érinti, de a Ferrari például úgy tud ezzel megbirkózni, hogy eközben az autó tempója sem romlik jelentősen. Mattia Binotto csapatfőnök szerint ez jelentősen köszönhető a Barcelonában bevezetett újításaiknak is.

„A Ferrari is pattog, néhol talán még erőteljesebben is, mint mi, de a mi autóink olyan helyeken is csinálják, ahol ez nagy károkat okoz az aerodinamika számára, emiatt jelentős tempót veszítünk az egyenesben” – folytatta Wolff. „Ez több tizedmásodpercbe is kerülhet, pénteken pedig egy másodperccel is lassabbak voltunk a Ferrarinál és a Red Bullnál az egyenesben.”

„Egyes autóknál egyáltalán nem jelentkezik ez a probléma, másoknál viszont még erősebben. Én csak a mi két versenyzőnk nevében nyilatkozhatok, és nekik komoly gondjaik vannak. Olykor olyan mértékeket ölt [a pattogás], hogy azon már a fizioterapeuta sem tud segíteni” – utalt a versenyzők fájdalmaira.

A Mercedes vesszűfutása ráadásul a bakui hétvégével várhatóan nem ér véget, hiszen a következő állomás szintén egy utcai helyszín lesz az F1-számára a jövő hétvégén a kanadai Montrealban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!