A Mercedes pályára vitte új autóját Silverstone-ban - F1VILÁG.HU

A Mercedes pályára vitte új autóját Silverstone-ban

HIRDETÉS

A Mercedes az első F1-es alakulat, amely bejelentette, hogy idei versenygépét élesben is kipróbálta.


A Mercedes az első F1-es alakulat, amely bejelentette, hogy idei versenygépét élesben is kipróbálta.

A brackley-i bázisú gárda közleményt adott ki, melyben megerősítette, hogy péntek délután sikeresen teljesítette a W05-ös kódszámot viselő versenygép 40 km-es pályatesztjét Silverstone-ban, ahol Nico Rosberg rótta a köröket.

A csapat egyébként nem tervezett hivatalos bemutatót idei versenygépének, azt majd az első téli teszt nyitónapján (január 28.) mutatja be a nagyközönségnek Jerezben.

Lewis Hamilton az első és a harmadik, Rosberg a második illetve az utolsó napon lesz majd szolgálatban a Mercedes színeiben, amely egyike azon két csapatnak, amely változatlan versenyzői felállással vág neki az idei bajnokságnak.

A tesztről nem közölt képeket a csapat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!