Friss hírek

A Mercedes reméli, megtanulta a leckét az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetek tanulságait felhasználva mindkét autóval erős teljesítményt nyújtana Franciaországban a Mercedes Forma-1-es csapata.

A német istálló számára nehezen alakultak az utcai versenyek: sem Monacóban, sem Bakuban nem tudott a győzelemért harcolni, így az egyéni és a konstruktőri bajnokságban is elveszítette vezetést a Red Bull-lal szemben.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, nagyon csalódottak a legutóbbi eredmények miatt, ám mindent megtesznek azért, hogy feledtessék a kudarcokat.

„Két utcai pályát hagytunk magunk mögött, melyek nem feküdtek az autónknak. Két olyan pályát, melyekről tudtuk, hogy nehezek lesznek számunkra. És csalódottak voltunk amiatt, hogy elveszítettünk egy dobogót, illetve egy győzelmet a saját hibánkból. Ez a frusztráció jól mutatja, milyen magasra helyezzük magunknak a mércét, és ez az, ami előre visz bennünket” – mondta a szakember.

„Monacóban és Bakuban olyan tartományban működtetük a W12-est, melyben csak egyik versenyző volt elég magabiztos ahhoz, hogy kihozza belőle a teljesítményt: Valtteri Monacóban, Lewis pedig Bakuban. Egy ilyen szoros és intenzív bajnoki küzdelemben minden egyes versenyen olyan autóval kell előállnunk, mellyel versenyzőink magabiztosan a határokat feszegethetik.”

„A Francia Nagydíjon visszatérünk egy tradicionálisabb pályára, és remélhetőleg több szerencsével járunk. Ez egy olyan pálya, ahol korábban jól szerepeltünk, és változatos kanyarok találhatók rajta, amik minden szempontból erőpróbát jelentenek az autó számára. Érdekes kihívás vár ránk.”

Wolff hozzátette, meggyőződése, hogy továbbra is nehéz lesz legyűrni a Red Bullt, de bíznak abban, hogy megtanulták az elmúlt hetek leckéit.

„Hat verseny telt el az idei szezonból, és még sok van hátra. Nagyon szorosnak tűnik a küzdelem az élen, és nem számítunk arra, hogy ez változni fog. Szeretnénk teljesítménybe fordítani mindazt, amit megtanultunk az elmúlt hetekben, és abban bízunk, hogy jóval erősebb hétvégét teljesítünk mindkét autóval.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!