Friss hírek

A Mercedes szerint feküdni fog autójának a szaúdi pálya

A Mercedes mérnökigazgatója, Andrew Shovlin szerint magabiztosan érkezhetnek majd meg a jövő hétvégi Szaúd-Arábiai Nagydíjra, papíron ugyanis az új aszfaltcsík fekszik majd a német istálló autóinak.

A Mercedes lendületben van, hiszen Lewis Hamilton Brazíliában és Katarban is győzni tudott, így 8 pontra csökkentette hátrányát a bajnoki tabellán Max Verstappennel szemben.

A brit pilóta ráadásul azért is bizakodhat, mert az utolsó előtti versenyhétvégén azt az új motort kapja majd, amit Brazíliában is használt, és mellyel Interlagosban a mezőnyön átgázolva győzött.

„Elég nagy teljesítményingadozást láttunk a legutóbbi versenyeken, de ha megnézzük a szaúdi pályát, az szerintem feküdni fog nekünk” – mondta Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója.

„Lewis pedig egy erősebb motort kap az autójába, szóval ez is hasznos lesz számára.”

Shovlin elárulta, Katarban azért nem használták a Brazíliában bevetett új motort, mert a dohai pályán nem járt volna akkora előnyökkel.

„Két erőforrásunk van, melyekkel versenyzünk. Itt most a kevésbé erős volt az autóban a pálya természetéből fakadóan” – magyarázta a szakember, majd azt azért hozzátette, természetesen nem bízhatják el magukat.

„A pálya elvileg fekszik az autónak, de Austinban is azt mondhattuk, hogy jó beállítást tudunk összehozni, és harcolhatunk a Red Bull-lal, de aztán előnyben voltak ott. Szóval mindig óvatosan érkezünk meg egy adott versenyre.”

„Most átgondoljuk azokat a dolgokat, amik a megfelelő beállításhoz szükségesek, és ahhoz, hogy hogyan tudjuk megfelelően működtetni a gumikat – a következő napokban ezzel leszünk elfoglalva. Igyekszünk megbizonyosodni arról, hogy minden tekintetben jó formában érkezünk meg.”

„Egy új pálya esetében nagy dolog, ha jó formában kezdhetünk a tanulási görbe miatt. Ha jó autóval kezdünk, képesek leszünk folyamatosan fejlődni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!