A Mercedes szerint Hamilton hamar visszavág majd - F1VILÁG.HU

A Mercedes szerint Hamilton hamar visszavág majd

HIRDETÉS

Bár a szezon eddigi mindhárom futamát megnyerte, Nico Rosberg még nem tekinthető favoritnak a 2016-os bajnoki cím tekintetében – Toto Wolff szerint a címvédő Lewis Hamilton felzárkózik majd.



Bár a szezon eddigi mindhárom futamát megnyerte, Nico Rosberg még nem tekinthető favoritnak a 2016-os bajnoki cím tekintetében – ezt mondja Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke, aki szerint a címvédő Lewis Hamilton felzárkózik majd.

Rosberg a vasárnapi Kínai Nagydíjon is nyerni tudott, miközben Hamilton csak hetedikként ért célba. A német előnye így 36 pontra nőtt az összetettben.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója úgy véli, túl hosszú az idei szezon ahhoz, hogy előre odaadjuk Rosbergnek a bajnoki címet.

„A bajnokság ezen szakaszában minden a pontgyűjtésről szól, anélkül, hogy a bajnoki címre fókuszálnánk” – mondta a szakember.

„Lewisnak persze minden oka megvan arra, hogy dühös legyen az eredmény miatt. Nem lenne háromszoros világbajnok, ha az ilyen szereplés nem dühítené fel – de nincs kétségem afelől, hogy gyorsan összekapja magát.”

„A hátránya jelentősnek mondható, de még nagyon korán van. Mentálisan nagyon erős, szóval biztos vagyok benne, hogy közel lesz a végén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!