A Mercedes uralkodik a Ferrari otthonában - F1VILÁG.HU

A Mercedes uralkodik a Ferrari otthonában

HIRDETÉS

Lewis Hamilton vezetésével a két Mercedes volt a leggyorsabb az Olasz Nagydíj második edzésén. A világbajnok istálló versenyzőit csak néhány század választotta el egymástól, de Vettel hátránya már jelentős.


Lewis Hamilton vezetésével a két Mercedes volt a leggyorsabb az Olasz Nagydíj második edzésén. A világbajnok istálló versenyzőit csak néhány század választotta el egymástól, de Vettel hátránya már jelentős.

Az edzés kezdetén 24 °C-os levegő-, és 34 °C-os aszfalthőmérséklet mellett Fernando Alonso, Roberto Merhi és Will Stevens gurult először pályára.

A Belga Nagydíjon felmerült abroncsproblémákat követően a Pirelli a csapatok rendelkezésére bocsátotta a minimum guminyomásra és kerékdőlésre vonatkozó adatokat. Az edzés kezdetén – a szokásos pénteki programhoz hasonlóan – a versenyzők természetesen a közepes keverékű abroncsokat próbálgatták, majd később átváltottak a lágy Pirellikre.

Daniel Ricciardo és a Red Bull számára nehezen indul az Olasz Nagydíj versenyhétvégéje, rögtön a második edzés elején ugyanis problémái akadtak, így a csapat arra utasította őt, hogy sebességváltás nélkül hajtson a bokszba. Később kiderült, hidraulikai gondok hátráltatták őt, azonban a csapat gyors munkát végzett, így újra pályára gurulhatott az ausztrál.

Később Jenson Button is aggódhatott, amikor a McLaren a bokszba hívta őt: „Jenson, attól tartok, be kell jönnöd a bokszba” – szóltak rá a rádión. „Minden rendben?” – kérdezett vissza Button. „Valami rendellenességet észleltünk, be kell jönnöd a garázsba, hogy ellenőrizhessük, minden rendben van-e. Szóval gyere ki a bokszba” – hangzott a válasz.

Max Verstappen, a Toro Rosso versenyzője szintén hibát tapasztalt, jelezte is rádión, azonban ezt követően szinte rögtön kicsúszott a kavicságyba – ahonnan végül folytatni tudta a körözést.

Az első szabadedzéshez hasonlóan ezúttal is Lewis Hamilton szerezte meg az első helyet, őt csapattársa, Nico Rosberg követi, a harmadik helyre pedig ismét Sebastian Vettel érkezett meg a Ferrarival.

A két Mercedes között minimális volt a különbség, Rosberg csupán 21 ezredmásodperccel maradt le Hamiltontól, a Ferrari hátránya azonban már majdnem 8 tizedmásodperc volt.

A Force Indiák továbbra is erős formájukat mutatják, Sergio Perez és Nico Hülkenberg ugyanis a negyedik-ötödik pozícióban végzett közvetlenül Kimi Räikkönen előtt. Őt a két Lotus követi Romain Grosjean-Pastor Maldonado sorrendben, majd a két Williams zárja az első tíz sorrendjét, Valtteri Bottas a kilencedik, Felipe Massa pedig a tizedik helyen végzett.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!