Friss hírek

A Mercedes utolsó fejlesztései jönnek Austinban

Idei utolsó fejlesztési csomagját vonultatja fel a hétvégi Amerikai Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapata, és bár drasztikus javulást nem várnak tőle a németek, Toto Wolff azt reméli, egy kicsit azért sikerül közelebb kerülniük a Red Bullhoz és a Ferrarihoz.

A Mercedes számára nem alakult jól a legutóbbi két versenyhétvége, Wolff elmondása szerint ugyanis nem tudták kihozni az autóban rejlő potenciált sem a szingapúri, sem a japán versenyen. A csapat ezért hétvégén, Amerikában mindenképpen javítani szeretne, az erős szezonzárás pedig természetesen igencsak fontos lenne az ezüstnyilak számára.

„A szingapúri és japán dupla hétvége frusztráló volt a csapat számára, mivel nem sikerült tiszta pályán autóznunk ahhoz, hogy maximalizáljuk az autónk versenytempóját” – magyarázta Wolff. „Erősen szeretnénk befejezni ezt a szezont, a legutóbbi két verseny eredményei pedig csak még jobban erre ösztönöznek bennünket. A korlátozott pályaidőt jól kell felhasználnunk ahhoz, hogy előrelépjünk ebben a szezonban, és a tanultakból a lehető legtöbbet felhasználjuk a 2023-as fejlesztési versenyben. Ez a két cél egy és ugyanaz.”

Hirdetés
 

A legtöbb csapathoz hasonlóan természetesen már a Mercedes is gőzerővel dolgozik jövő évi autóján, Texasban azonban még egy utolsó fejlesztési csomag felkerül a W13-asra.

„Az idei utolsó fejlesztési csomagunkat visszük Austinba. Nem fogja drasztikusan megváltoztatni a szerencsénket, de reméljük, hogy sikerül előrelépnünk vele, és közelebb tudunk kerülni az élmezőnyhöz. Austin egy nagyszerű város, ahova mindannyian szívesen látogatunk el. A pálya maga kihívást jelent, és gyakran produkál nagyszerű versenyzést, szóval izgatottan térünk vissza idén, és reméljük, hogy nagyszerű show-val kápráztathatjuk el a rajongókat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Mercedes utolsó fejlesztései jönnek Austinban
Óriási elismerésben részesült Kevin Magnussen
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!