Lewis Hamilton elsőségével zárult a Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapja. A brit pilótát csapattársa, Nico Rosberg követte a második szabadedzésen, míg a harmadik helyen a címvédő Sebastian Vettel zárt.
Lewis Hamilton elsőségével zárult a Kanadai Nagydíj pénteki edzésnapja. A brit pilótát csapattársa, Nico Rosberg követte a második szabadedzésen, míg a harmadik helyen a címvédő Sebastian Vettel zárt.
A két Mercedes a magyar idő szerint este 8 órától megtartott tréning nagy részét uralta, Hamilton 1 perc 16,118 másodperces idővel zárt a tabella élén, bő 1 tizeddel megelőzve csapattársát, Rosberget.
A mezőny eleinte még a sárga jelölésű lágy gumikkal rótta a köröket a montreali pályán, az élmezőnyből először Nico Rosberg tetette fel autója a szuperlágy papucsokat. A német versenyző az edzés ezen szakaszában át is vette a vezetést csapattársától, Hamilton válasza azonban nem váratott sokáig magára, és végül 175 ezredmásodperces előnnyel a legjobbnak bizonyult.
Sokáig úgy tűnt, a két Mercedes mögött a Ferrari párosa zárhat, Sebastian Vettel azonban az utolsó pillanatokban beverekedte magát Kimi Räikkönen és Fernando Alonso elé.
Räikkönen egyébként az edzés során egyszer meg is pördült, miután túl agresszíven lépett rá a gázpedálra a hajtű kijáratánál.
A hatodik helyen Felipe Massa zárt a Williamsszel, mögött közvetlenül a csapattárs, Valtteri Bottas zárt, megerősítvén ezzel azt, hogy a Mercedes-motorral hajtott versenygépekkel igenis számolni kell Kanadában.
A két Williams mögött a McLaren párosa zárt Kevin Magnussen – Jenson Button sorrendben, míg a legjobb tíz helyezett sorrendje az első edzéshez hasonlóan Jean-Eric Vergne nevével egészült ki.
Daniel Ricciardo csupán tizenkettedik lett a másik Red Bull-lal, de a két Lotus sem remekelt: Romain Grosjean tizenegyedik, Pastor Maldonado pedig csak tizenötödik lett.
A hétvége programja szombaton, magyar idő szerint 16 órakor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, míg az időmérőt este 7 órakor tartják.