A Mercedesnél tudják, rizikós, hogy motort adnak a McLarennek - F1VILÁG.HU

A Mercedesnél tudják, rizikós, hogy motort adnak a McLarennek

HIRDETÉS
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff elismerte, veszélyes vizekre eveznek azzal, hogy 2021-től motorokkal látják el a McLaren csapatát, jó esély van ugyanis arra, hogy a wokingiak a német istálló riválisává lépnek elő.
Toto Wolff (AUT) Mercedes AMG F1 Director of Motorsport at Formula One World Championship, Rd2, Bahrain Grand Prix, Preparations, Bahrain International Circuit, Sakhir, Bahrain, Thursday 5 April 2018.

A Mercedes korábban sok-sok éven át szállított motorokat a McLarennek, együttműködésük azonban a 2014-es idény végén véget ért, amikor a Honda visszatért a Forma-1-be.

A McLaren és a japán gyártó kapcsolata viszont csúfos véget ért, a felek útjai pedig 2017 végén különváltak, a brit csapat így Renault-motorokra váltott. Végül nemrég jelentették be, 2021-től a McLarent a Mercedes látja el erőforrásokkal.

„2021-ben egy új éra veszi majd kezdetét összerázott rajtráccsal, nagyobb versengéssel, és úgy hisszük, hogy az erőforrást tekintve is van még mit tanulnunk, mivel a meglévő két partnercsapatunk [a Racing Point és a Williams] mellé egy újabb versenyképes istálló érkezik” – mondta Toto Wolff.

„És rendkívül nagyra tartjuk a McLarent. Az a lépés, amit Zak [Brown – ügyvezető] és Andreas [Seidl – csapatfőnök] előirányoztak, igazán ígéretesnek tűnik. De az előnyök túlsúlyban vannak a potenciális hátrányokkal azt illetően, hogy egy olyan kemény ellenfél ellen kell harcolnunk a jövőben, mint a McLaren.”

Két éve, amikor a McLaren és a Honda útjai különváltak, a Mercedes még nem akarta feléleszteni korábbi kapcsolatát a wokingiakkal, Wolff azonban azt mondja, „a helyzet egy kicsit változott” azóta.

Mindenképpen érdemes megemlíteni azt, hogy 2010 és 2014 között, amikor a Mercedes és a McLaren ugyanazt a motort használta, a németek gyári csapata 20 győzelmet szerzett, míg a McLaren 18-at, pontok tekintetében pedig felül is múlta a brit csapat a Mercedest.

2015 és 2018 között viszont egyértelmű a Mercedes dominanciája a McLarennel szemben a számok tekintetében: utóbbi csapat egy futamot sem nyert, míg a Mercedes eddig 69-et.

Fotó: McLaren

Wolff mindenesetre azt mondja, több érv szólt az újbóli együttműködés mellett, mint ellen.

„Rájöttünk, hogy előnyt jelent az, ha több erőforrásunk van a pályán” – mondta.

Hirdetés

„Ez talán folyamatbeli és logisztikai kérdés, hiszen mindenkinek ugyanakkor kell motorokat szállítanunk, mégis több előnye van. Pénzügyi szempontból mindenképp, a pénzáramlás előnyös az erőforrás szempontjából.”

„Összességében tehát sok a pozitívum. Egyetlen rizikó van benne: ha a McLaren jó munkát végez, keményen nyomja, és talán ők lesznek a mérce számunkra, és azt mondják, hogy ’ugyanaz az erőforrás, és ti, srácok nem végeztek elég jó munkát’.”

„De ahogy most állunk, a hibrid éra hetedik éve előtt, készen állunk erre a lépésre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!