A Mercedesnél várják az esőt - F1VILÁG.HU

A Mercedesnél várják az esőt

HIRDETÉS

A Mercedes versenyzőit nem zavarná, ha a hétvége hátralévő részén is esőben kellene versenyezniük, hiszen úgy gondolják, az autójuk jól viseli a maihoz hasonló körülményeket.


A Mercedes versenyzőit nem zavarná, ha a hétvége hátralévő részén is esőben kellene versenyezniük, hiszen úgy gondolják, az autójuk jól viseli a maihoz hasonló körülményeket.

Nico Rosberg elégedetten zárta a mai napot, és úgy gondolja, az első tréninghez képest sikerült előrelépéseket tenniük délután, így egyáltalán nem bánná, ha vasárnap is vizes lenne a pálya.

„Úgy tűnik, az autónk rendben van, szóval felőlem eshet nyugodtan. Általánosságban véve jó és produktív napot zártunk.”

„Reggel óta sokat javult az autónk, hasonló körülmények között most gyorsabb volt, szóval elégedett vagyok. Eshet holnap is, semmi probléma.”

A második szabadedzésen Michael Schumacher a harmadik helyet szerezte meg, korábban pedig ő is úgy nyilatkozott, hogy örülne, ha esős versenyt futhatnának vasárnap. A hétszeres világbajnok elmondta, sikeres napot zártak, és egyáltalán nem okozott problémát számára, hogy esőben kellett vezetniük.

„A körülmények állandóak voltak. Túl sok víz volt a pályán, de minden rendben volt. Trükkös volt, de ez nem baj, mert legalább hozzászokhattunk a pályához, mivel vasárnap is hasonló körülmények várhatóak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!