A nagy mentés: Hamiltonnak a torkában dobogott a szíve - F1VILÁG.HU

A nagy mentés: Hamiltonnak a torkában dobogott a szíve

Nem mindennapi véget ért a Brit Nagydíj, és Lewis Hamilton nem mindennapi győzelmet szerzett hazai pályáján: a Mercedes versenyzője defektes autóval ért célba.

Az első rajtkocka megszerzését követően Hamilton magabiztosan vezette a Brit Nagydíjat, és habár csapattársa, Valtteri Bottas próbálta tartani vele a tempót, igazán veszélyt nem jelentett rá. 

Viszont elképesztő izgalmakat tartogatott a Brit Nagydíj utolsó néhány köre: előbb a 2. helyen autózó Bottas kapott defektet, majd Hamiltonnal történt ugyanez az utolsó körben. A brit azonban mentette a menthetőt, és óriási előnyének köszönhetően Max Verstappen előtt ért célba, így övé lett a győzelem. 

 

„Addig a körig minden elég simán ment” – nyilatkozta Hamilton a versenyt követően. „A gumik is jónak tűntek. Valtteri hihetetlenül keményen nyomta, én vigyáztam rájuk, de úgy tűnt, hogy ő nem. Szóval amikor hallottam, hogy defektet kapott, akkor elkezdtem figyelni az enyémeimre, és minden jónak tűnt.

„Az autó probléma nélkül elfordult, és azt gondoltam, hogy rendben lesz. Az utolsó néhány körben visszavettem, de aztán defektet kaptam az egyenesben.”

Határozottan a torkomban dobogott a szívem. Megpróbáltam tartani a tempót, és csak azért imádkoztam, hogy körbeérjek és ne legyek túl lassú. Majdnem nem sikerült bevennem az utolsó néhány kanyart.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A nagy mentés: Hamiltonnak a torkában dobogott a szíve
Sajtóhír: A Haas F1-es csapatához csatlakozik az Alfa Romeo
Szafnauer reagált a kritikákra: Tudom, mi kell a sikerhez
Horner: Fontos lenne változtatni Monaco vonalvezetésén
Sainz szerint fel kellene osztani a mezőnyt a monacói időmérőn

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!