Friss hírek

A nagyvállalatok javaslatot tettek a szövetségnek

A Forma-1-es nagyvállalatok benyújtották a motorszabályokról alkotott jövőbeli elképzeléseiket az FIA-nak, amely reményeik szerint elnyeri a szövetség tetszését, és végre pont kerülhet az ügy végére.

A Forma-1-es nagyvállalatok benyújtották a motorszabályokról alkotott jövőbeli elképzeléseiket az FIA-nak, amely reményeik szerint elnyeri a szövetség tetszését, és végre pont kerülhet az ügy végére.

A BMW, a Ferrari, a Honda, a Mercedes-Benz, a Renault, és a Toyota képviselői megegyeztek 2010 utáni motorszabályokról, mely remények szerint kielégíti a szövetség elképzeléseit.

Az FIA többször hangsúlyozta, a jövőben a környezetbarát technológiákat részesíti előnyben, amellett, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy csökkentse a költségeket.

A csapatok által benyújtott javaslat szerint ahelyett, hogy 2011-től teljesen új erőforrások kerülnének bevezetésre, a motorgyártók egészen a 2013-as idény végéig meg szeretnék tartani a jelenlegi formulát, kiegészítve a kinetikus enertgiatároló-, illetve az üzemanyag áramlását szabályozó rendszerrel. Az egységek élettartamát továbbá a jelenlegi kettőről négy versenyhétvégére emelnél meg.

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen megerősítette, hogy a dokumentumot az összes nagyvállalat képviselője aláírta, így juttatták el az FIA-hoz. “A nagyvállalatok javaslatát a múlt héten küldtük el az FIA-nak, és még nem kaptunk rá választ” – mondta a német szakember.

A Toyota motorrészlegének vezetője, Luca Marmorini bízik benne, hogy javaslataik tetszetni fognak a szövetség illetékeseinek.

“Úgy gondolom, hogy remek kompromisszumos megoldásokat dolgoztunk ki” – mondta. “Az FIA minden kívánságát kielégítik: a négy versenyhétvégés motorok segítenek a független kiscsapatoknak, és amellett, hogy csökkennek a költségek, továbbra is a Forma-1 marad a motorsport királykategóriája. Bízunk benne, hogy az FIA elfogadja javaslatainkat.”

A nagyvállalatok abban is megegyeztek, hogy 2009 végéig kidolgozzák a 2013-tól életbe lépő – az eddiginél jóval radikálisabb – motorszabályokat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek

A nagyvállalatok javaslatot tettek a szövetségnek
A Mercedes nem árulja el, mire költötte fejlesztési zsetonjait
Élő közvetítés: Ismerkedj meg a 2021-es Mercedesszel!
Megmutatta új F1-esét a Mercedes!
Már a bemutató előtt mutogatja új autóját a Mercedes