A Pirelli sikeresen befejezte utolsó privát tesztprogramját, mielőtt még a forma-1-es csapatok rendelkezésére bocsátja vadonatúj abroncsait, amiket már a jövő héten kipróbálhatnak a szezonzárónak is helyet adó Abu Dhabiban.
A Pirelli sikeresen befejezte utolsó privát tesztprogramját, mielőtt még a forma-1-es csapatok rendelkezésére bocsátja vadonatúj abroncsait, amiket már a jövő héten kipróbálhatnak a szezonzárónak is helyet adó Abu Dhabiban.
Az olaszok munkáját ismét Pedro de la Rosa segítette, aki nem kevesebb, mint 826 kilométert teljesített hétfőn és kedden a Toyota tavalyi versenygépével a franciaországi Paul Ricard versenypályán, amit az öntözőrendszerrel eláztattak, hogy azt alkalmassá tegyék az intermediate illetve az extrém esőgumik tesztelésére.
„Nagyon elégedettek voltunk ennek a vizes tesztnek a végkimenetelével” – mondta Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója.
„Az öntözőrendszer lehetővé tette számunkra Paul Richardon, hogy egyenletes körülmények között elvégezzük a munkát, és a lehető legtöbb időt tölthessük a pályán, így mindent ki tudtunk hozni magunkból.”
A Pirelli napokon belül a hétvégi szezonzárónak is helyet adó Abu Dhabiba veszi az irányt, ahol a csapatok először próbálhatják ki új abroncsaikat.
Az olasz gumigyártó a közepes, illetve a szuperlágy keverékeket viszi magával a november 19-én és 20-án megrendezésre kerülő kétnapos tesztprogramra.
Hambery elmondta, hogy már alig várják első kollektív tesztjüket, aminek eredményét nagyon izgatottan várják, hiszen eddig csak egy tavalyi autóval tesztelhették abroncsaikat, amelyek reményei szerint az első méterektől kezdve jól fognak muzsikálni, és mindenki tetszését elnyerik.