A Pirelli négy futam után dönt abroncsai sorsáról - F1VILÁG.HU

A Pirelli négy futam után dönt abroncsai sorsáról

HIRDETÉS

A Pirelli a negyedik futamnak helyet adó Bahreini Nagydíjat követően vizsgálja meg, hogy új abroncsai valóban túlzott óvatosságra kényszerítik-e a versenyzőket.


A Pirelli a negyedik futamnak helyet adó Bahreini Nagydíjat követően vizsgálja meg, hogy új abroncsai valóban túlzott óvatosságra kényszerítik-e a versenyzőket.

A Forma-1 egyedüli gumiszállítója mindig is hangoztatta, hogy olyan gumikat kíván biztosítani a csapatok számára, melyek izgalmas és taktikus versenyeket eredményeznek, aminek elérése érdekében, az idei évben ismét rápakolt egy lapáttal.

Mind a Red Bull, mind a Mercedes bevallotta, hogy a Maláj Nagydíj végén azért kellett óvatosságra inteniük versenyzőiket és csapatutasítást alkalmazniuk, hogy ne fogyjanak el abroncsaik, ami egyesek szerint nem hogy fokozta volna, csökkentette az izgalmakat.

Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója azonban elmondta, hogy egyelőre nem foglalkoznak az őket ért kritikákkal, azonban hozzátette, hogy készen állnak akár módosítani is palettájukon, amennyiben az európai szezon előtt úgy ítélik meg, valóban be kell avatkozniuk.

„Azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk” – mondta. „A két élcsapatnak egyértelműen voltak problémái a versenyzőik között, ami talán elvonta a figyelmet egy igazán érdekesnek ígérkező végjátékról.”

„Természetesen meg fogjuk vizsgálni a helyzetet, az első négy futam után egy áttekintést fogunk tartani, megnézzük, hogy mit csinálhattunk volna jobban, azonban egyelőre még túl korai bármit mondani, hiszen még csak két futam ment le az idei évben.”

Hembery azt is elmondta, hogy azért sem aggódnak túlságosan, mert a Red Bull kivételével egyik csapat sem panaszkodott az új abroncsokra, ami mindenképpen bizakodásra ad okot számukra.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!