A Pirelli védelmébe vette morzsolódó abroncsait - F1VILÁG.HU

A Pirelli védelmébe vette morzsolódó abroncsait

HIRDETÉS

Bár az elmúlt napokban egyre többen bírálták túlzottan morzsolódó abroncsai miatt, a Pirelli vezetése saját maga védelmére kelt, és kijelentette, hogy a jövőben is az izgalmas, és szórakoztató versenyzés garantálása lesz a célja.


Bár az elmúlt napokban egyre többen bírálták túlzottan morzsolódó abroncsai miatt, a Pirelli vezetése saját maga védelmére kelt, és kijelentette, hogy a jövőben is az izgalmas, és szórakoztató versenyzés garantálása lesz a célja.

Az olasz beszállító már a kezdetektől fogva hangsúlyozza, hogy olyan termékekkel szeretné ellátni a mezőnyt, melyek a korábbinál gyorsabban kopnak, ami még nagyobb variációs lehetőséget biztosít a csapatoknak a stratégiák kialakításakor.

Bár a szezonnyitón minden rendben volt, a Maláj Nagydíj után több versenyző is aggodalmának adott hangot az új gumik túlzott morzsolódása miatt, ugyanis a pálya piszkos része tele volt gumifoszlányokkal, ami úgy viselkedik, mintegy jégréteg.

A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery elmondta, hogy a törmelékek egyáltalán nem lepték meg őket, hiszen ezek annak a stratégiának és hozzáállásnak a következményei, amit követnek az idei esztendőben.

„Miután az összes, különbözőféle stratégia letisztult, az utolsó tíz kör hihetetlenül izgalmas volt Szepangban, azonban nem lehet omlettet készíteni anélkül, hogy ne törd fel a tojásokat, vagy – Malajzia esetében – a gumikat” – magyarázta a szakember.

„A gumifoszlányok egyenes következményei a felgyorsított gumikopásnak, ami az izgalmas versenyekhez vezet: a lemorzsolódott gumiknak pedig valahol meg kell jelenniük, ahogy az korábban is volt.”

Hembery azonban hozzátette, hogy a csapatok kérésének eleget téve, a jövőben megpróbálnak kidolgozni egy olyan technológiát, mellyel csökkenthetik a pályára rakodó gumitörmeléket, amellett, hogy nem sérül filozófiájuk, ami alapja az izgalmas versenyzésnek.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!