Friss hírek

A problémák ellenére sincs pánik a BMW-nél

A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf biztos benne, hogy csapata legalább olyan versenyképes lesz, mint ahogy arra számított, mikor elrajtol a mezőny a márciusi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf biztos benne, hogy csapata legalább olyan versenyképes lesz, mint ahogy arra számított, mikor elrajtol a mezőny a márciusi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

A német-svájci alakulat a vártnál több problémával találta szembe magát az F1.08 első tesztprogramján, ugyanis a 2007-es sikereket követően sokkal jobb teljesítményt várt tőle a vezetőség.

Erre utalt a héten a csapat német versenyzője, Nick Heidfeld is, aki elárulta, még rengeteget kell dolgozniuk a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt, mert koránt sem állnak olyan jól, ahogy azt korábban gondolták.

“A tavalyi évben sokkal jobb helyzetben voltunk, legalábbis szerintem. A tavalyi évben már az első teszteken is jó volt az autó egyensúlya, és körülbelül úgy álltunk, ahogy arra számítottunk” – mondta Heidfeld.

“Azonban nem mondom azt, hogy ez az autó rosszabb, mert tudjuk, mely területeken kell javítanunk. Bízunk benne, hogy mikor rajthoz állunk majd Melbourne-ben, már olyan szinten leszünk, ahol lenni szeretnénk.”

Rampf azonban nem aggódik, és elmondta, a BMW már most keményen dolgozik azon, hogy megoldja a problémákat, így biztos benne, hogy a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon legalább olyan jól fognak majd teljesíteni, ahogy arra előzőleg számítottak.

“Ami a megbízhatóságot illeti, az F1.08 eddig fantasztikus” – mondta a szakember. “Rengeteg kört megtettünk, és eddig nem tapasztaltunk komolyabb problémát. Ami pedig a teljesítményünket illeti, még csak a fejlesztések elején járunk, sok van még az autóban.”

“A következő tesztprogramnak helyet adó Barcelonában már több új elem kerül az autóra, és a szezonnyitóig folyamatosan fejlesztünk. Vannak bizonyos elvárásaink az első futammal kapcsolatban, és biztos vagyok benne, hogy mire Melbourne-be érünk, elérjük céljainkat” – tette hozzá Rampf.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!