A Red Bull beismerte, hogy nagyot hibázott - F1VILÁG.HU

A Red Bull beismerte, hogy nagyot hibázott

HIRDETÉS

A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner beismerte, hogy óriási hibát követtek el azzal, hogy nyíltan Mark Webbert okolták a Török Nagydíjon történtekért, ahol a két csapattárs összeütközött az élen.


A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner beismerte, hogy óriási hibát követtek el azzal, hogy nyíltan Mark Webbert okolták a Török Nagydíjon történtekért, ahol a két csapattárs összeütközött az élen.

A Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko a történtek után egyértelműen Webbert hibáztatta a balesetért, ami Horner szerint nagy hiba volt, hiszen nehéz helyzetbe hozta ezzel a csapatot, amely már egyetért abban, hogy egy szimpla versenybaleset történt.

„Úgy gondolom, hogy nagy hiba volt Markot hibáztatni a történtekért, hiszen mindössze arról van szó, hogy egy sima versenybaleset törtért. Ha versenyzőink nem az élen harcoltak volna, akkor bizonyára már rég nem erről beszélnénk” – mondta Horner a BBC-nek adott interjújában.

„Véleményem szerint az volt a baj, hogy nem hagytak elég helyet egymásnak, amire jobban kell figyelniük a jövőben, hiszen a csapattársaknak jobban kell tisztelniük a másikat.”

„A probléma az volt, hogy a történtek hevében úgy adtak nyilatkozatot egyesek, hogy nem is ismerték a pontos részleteket és a tényeket. Számunkra, mint csapat számára nem túl jó dolog, hogy azonnal hárítunk, és hibást keresünk, majd találunk.”

„Mindkét versenyzőnket egyaránt támogatjuk. Úgy gondolom, hogy egy olyan helyzetbe hajszolták magukat, ami túlment a határokon. Egy olyan helyzetet teremtettek maguknak, amiben nem akartak lenni, és aminek egy ütközés lett az eredménye, ami miatt rengeteg pontot veszítettünk.”

Horner azonban elmondta, hogy bár megbeszélték versenyzőikkel a történteket, egyiküket sem utasították arra, hogy a jövőben engedjék előre a másikat ilyen esetben. A csapatfőnök ezzel is nyomatékosítani akarta, hogy nincsen sorrend a csapaton belül.

„Egyik versenyzőnket sem utasítjuk arra, hogy vegyen vissza, vagy támadjon keményebben, minden azon múlik, hogy mit csinálnak a pályán” – folytatta.

„Úgy gondolom, mindketten sokat tanultak az isztambuli esetből, és ezen a hétvégén is keményen fognak harcolni egymással Montrealban.”

Hirdetés

„Azonban a legfontosabb az, hogy mint csapattársak, tiszteletben kell tartaniuk azt a tényt, hogy a csapatért versenyeznek, amit szerintem meg fognak tenni, és ha ismét ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetben találják magukat, akkor már nem fogják egymást ennyire keményen hajtani.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!