A Hungaroringről jelentkezünk! Kövesd velünk a Magyar Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

A Red Bull félt leszerződni a Mercedesszel

A Red Bull Racing technikai vezetője, Adrian Newey elárulta, hogy bár sokáig tárgyalásban álltak a Mercedes-Benzzel egy esetleges beszállítói szerződésről, végül több okból is úgy döntöttek, hogy maradnak a Renault-nál 2010-ben.

A Red Bull Racing technikai vezetője, Adrian Newey elárulta, hogy bár sokáig tárgyalásban álltak a Mercedes-Benzzel egy esetleges beszállítói szerződésről, végül több okból is úgy döntöttek, hogy maradnak a Renault-nál 2010-ben.

Sokak szerint az energiaital-gyárosok a Renault miatt bukták el a tavalyi vb-címet, egyrészt azért, mert a franciák erőforrásai nem voltak elég erősek, másrészt pedig a megbízhatóságuk sem volt tökéletes.

A Red Bull vezetése nem titkolta, hogy sokáig azon dolgozott, hogy egyezséget kössön a Mercedesszel, ám végül minden maradt a régiben, Newey szerint többek között azért is, mert a Renault nem kezelte őket ügyfélcsapatnak, ahogy minden bizonnyal a Mercedes tette volna.

“A tavalyi évben a Mercedes egyértelmű fölényben volt a többiekkel szemben” – mondta a sztártervező az RB6 szerdai bemutatója után a riportereknek Jerezben.

“Nagyon keményen fejlesztettek a befagyasztás alatt, miközben a Renault teljesen másképpen értelmezte a szabályokat, és jóformán hozzá sem nyúlt az erőforrásaihoz 2006 vége óta. Emiatt pedig csúnyán lemaradtak. Ezért is néztünk más nagyvállalat után, különösen a Mercedes érdekelt minket, és úgy tűnt, velük fogjuk folytatni.”

“Már utána is néztünk, miként tudnánk úgy átalakítani az autót, hogy az alkalmas legyen az új motorblokk befogadására, mikor a Renault előállt egy tervvel, hogy miként tudna előrelépést elérni a motorerő terén.”

“Mindig is nagyon jó kapcsolatot ápoltunk a Renault-val, és mindig hangoztattuk, hogy a támogatásuk kiváló. Ha kértünk valamit, nem volt olyan, hogy ne csinálták volna meg, és soha nem éreztük úgy magunkat, mint egy ügyfél. Úgy kezeltek minket, mintha a gyári csapatuk lennénk. Ezért elégedettek voltunk az együttműködésünkkel.”

“Úgy éreztük, ha valóban csökkenteni tudják a különbséget, amin nagyon keményen dolgoztak, akkor örömmel maradunk velük. Közben a Mercedesszel egyre nehezebbé vált a kommunikáció, tudni lehetett, hogy gyári csapatot indítanak, így kockázatos lett volna velük szerződni, ugyanis félő lett volna, hogy ügyfélként kezelnének minket, nem úgy, mint a Renault.”

“Ezért is döntöttünk úgy, hogy a Renault-val folytatjuk. Természetesen az, hogy volt egy időszak, mikor mindkét csomagot szem előtt tartottuk, egy kicsit hátráltatta a munkát, azonban azt nem tudnám megmondani, hogy mennyire.”

Bár sokan a tavalyihoz hasonló látványosan extrém megoldásokat vártak az új autótól, Newey elmondta, hogy az RB6-os modell az előd továbbfejlesztése, természetesen megpróbáltak minden területen javítani, de a legnagyobb kihívást a dupla diffúzor lehető leghatékonyabbá tétele mellett a megnövekedett üzemanyagtartály jelentette.

“Mint minden csapatnak, nekünk is az eddiginél közel kétszer nagyobb tank jelentette a legnagyobb kihívást” – magyarázta.

“Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy hosszabb, szélesebb, vagy magasabb tankot épít az ember, esetleg ezek kombinációját.”

“A legtöbb csapathoz hasonlóan, mi is mindhárom méretet megnöveltük. A szélesítés egyik legnagyobb hátránya, hogy kisebbre kell venni az oldalsó hűtőket, ami hűtési problémákhoz vezethet.”

“Hosszabb lett a karosszéria is, de nem hiszem, hogy ennek komolyabb kihatása lenne az autó többi részére. A tengelytávok három méter körüliek, így 100 milliméter mindössze csak 3 százalékot jelent, ami nem olyan komoly tényező.”

Az idei évben az első abroncsok keskenyebbek lettek, ám Newey szerint annak szinte semmi kihatása nincsen az autók aerodinamikai csomagjára, az viszont érezhető, hogy az első tengely tapadása kisebb lett, így más súlyeloszlásra és beállításokra van szükség.

A Red Bull a tavalyi évet dupla diffúzor nélkül kezdte meg, és rengeteg idejébe került, hogy úgy alakítsa át az autót, hogy az alkalmas legyen az elrendezés befogadására, amit még jobban megnehezített, hogy egy különleges hátsó felfüggesztést használtak.

Newey elmondta, hogy idén is maradtak ennél az elrendezésnél, ám azt már úgy alakították ki, hogy a lehető leghatékonyabbá tegye a diffúzort, ami a tavalyinál jóval nagyobb, és kiterjedtebb lett, így bizonyára nagyobb leszorító erőt is generál az autó hátulján.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!