Egy másfajta, a versenyzők fejének védelmét szolgáló rendszert próbál ki hamarosan a Red Bull Forma-1-es csapata, Christian Horner szerint ugyanis az a megoldás, amit a Ferrari tesztelt ma, Barcelonában, nem elég jó.
Egy másfajta, a versenyzők fejének védelmét szolgáló rendszert próbál ki hamarosan a Red Bull Forma-1-es csapata, Christian Horner szerint ugyanis az a megoldás, amit a Ferrari tesztelt ma, Barcelonában, nem elég jó.
Kimi Räikkönen volt az első, aki nemrég kipróbálhatta az úgynevezett „glóriát”, a Red Bullnál azonban úgy vélik, az az eszköz, amelyen ők dolgoznak, nemcsak sokkal attraktívabb, hanem a versenyzőket sem zavarja annyira a látásban.
„Egy demóautón tervezzük kipróbálni – nem versenyhétvégén, de tesztkörnyezetben” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.
„A mi megoldásunk sokkal inkább egy védőburok – ami felül nyitott. Szóval lényegében olyan, mint egy szélesebb szélvédő. Sokkal elegánsabb és remélhetőleg a látást sem zavarja annyira. Majd meglátjuk, az FIA mit gondol róla.”
„De persze ezzel a megoldással is eltávolodnánk a nyitott pilótafülkéktől. Egy versenyzőnek viszont el kell fogadnia a kockázatot, amikor autóba ül. Én is tudtam az állandó veszélyről, amikor még az Forma-3000-ben versenyeztem.”
Horner kifejtette, egyáltalán nem rajong azért a megoldásért, amit a Ferrari csütörtökön kipróbált Barcelonában.
„Személy szerint nekem nem tetszik. Megértem, hogy a versenyzők biztonsága a legfontosabb, de én kicsit tradicionálisabban gondolkodok a nyitott pilótafülkékről, hiszen azok már 60 éve jelen vannak a versenyzésben.”
„Persze mindent meg kell tennünk azért, hogy csökkentsük a veszélyt. De ez a glória sem segített volna Felipe Massán, és sajnos nem segített volna Jules Bianchin sem.”
„Megtettük mi is a magunk javaslatát, de csak ismételni tudom magam, azzal is eltávolodnánk a nyitott pilótafülkéktől.”