A Red Bull nem fél a múlt kísértésétől - F1VILÁG.HU

A Red Bull nem fél a múlt kísértésétől

HIRDETÉS

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner nem tart attól, hogy megismétlődnek a 2010-es események, és versenyzőik túlzott rivalizálása veszélybe sodorhatja a csapat érdekeit.


A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner nem tart attól, hogy megismétlődnek a 2010-es események, és versenyzőik túlzott rivalizálása veszélybe sodorhatja a csapat érdekeit.

Két évvel ezelőtt igen nagy volt a feszültség az energiaital-gyárosok csapatában, hiszen Mark Webber és Sebastian Vettel komoly küzdelmet vívott egymással a bajnoki címért, ami talán a Török Nagydíjon csúcsosodott ki, mikor az élen haladva kiütötték egymást, ezzel igencsak magukra húzva a médiát.

Webber a tavalyi gyengélkedés után magára talált és kiváló formában van, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy azonos pontszámmal rendelkezik, mint csapattársa – ami egyesek szerint aggodalomra adhat okot a csapat számára.

Horner azonban elmondta, hogy nem kell félteni őket, hiszen a Red Bull megfelelően tudja kezelni a helyzetet, sokat tanult a két évvel ezelőtt történtekből.

„Úgy gondolom, hogy jó helyzetben vagyunk azzal, hogy mindkét versenyzőnk ott van az élen” – mondta a szakember. „Nagyon sok minden változott 2010 óta. Jó helyzetben vagyunk, hogy a lehető legtöbb és legjobb támogatást nyújtsuk versenyzőinknek egészen a szezon végéig.”

„Nagyon nehéz jóslatokba bocsátkozni jelen pillanatban, de az mindenképpen pozitív a csapat számára, hogy mindkét versenyzője ott van az élen.”

„Úgy gondolom, hogy mindig lehet mit tanulni, és mi is megtanultuk a leckét a 2010-ben történtek után. Bár igazából egy nagyon fiatal csapat vagyunk, tapasztalt szakemberek dolgoznak nálunk, megfelelően tudjuk kezelni a helyzeteket és a versenyzőinket.”

A Red Bull egyébként még soha nem nyert Kanadában, ami azért is furcsa, mert a jelenlegi versenynaptár összes többi állomásán már aratott győzelmet a Forma-1-ben.

„Fantasztikus lenne, ha győzelmet tudnánk aratni, különösen az idei évben, mikor ennyire szoros a mezőny, és az első hat futamon hat különböző győztest ünnepelhettünk” – magyarázta. „A tavalyi évben nagyon közel voltunk, karnyújtásnyira a győzelemtől, de végül elbuktunk azon a nagyon hosszúra nyúlt versenyen.”

Hirdetés

„Arra számítok, hogy most is nagyon szoros lesz, és az időjárás ismét kulcsszerepet kaphat, különösen szombaton, mikorra esőzéseket mondanak. „

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!