Költségplafon-ügy

A Red Bull nem gondolta, hogy Verstappen nyerhet

Christian Horner, a Red Bull F1-es csapatfőnöke elárulta, nem számítottak arra, hogy Max Verstappen a 14. helyről rajtolva megnyerheti a Belga Nagydíjat.

Verstappen motorcsere miatt a középmezőnyből volt kénytelen megkezdeni a 44 körös Belga Nagydíjat, ám hamar felzárkózott, 12 kör után az élre is állt, ezt követően pedig domináns versenyt teljesített, és végül megnyerte a futamot. 

A Red Bull így végül kettős győzelmet szerzett Spában, legyőzve a pole-ból rajtoló Sainzot. 

Hirdetés
 

„Ez a legnagyobb csapatteljesítmény – nem számítottunk arra, hogy Max nyerhet és ilyen gyorsan az élre kerülhet. És Checo is – ez remek eredmény. Lenyűgöző teljesítmény volt, olyan, mint 2010-ben” – méltatta a Red Bull eredményét Horner. 

A szakember hozzátette, Verstappen türelme kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy ne keveredjen incidensbe – ám így is elképesztően gyorsan tudott az élre állni. 

„Max nem volt mohó a rajtnál és szépen, apránként feljött – ez egy hihetetlen teljesítmény volt” – mondta. 

A Belga Nagydíjat követően Verstappen 284 ponttal áll az élen, miközben csapattársa, Sergio Perez átvette Charles Leclerc-től a 2. helyet a világbajnoki pontversenyben. A konstruktőri tabellán pedig a Red Bull tovább növelte előnyét: már 118 ponttal vezetnek az energiaital-gyárosok a Ferrari előtt. 

„Ez biztató, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen messzire előre gondolkodjunk” – véleményezte Horner a bajnokság állását. „Az egész csapat teszi a dolgát, ami ezt az autót és az eredményeket adja.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A Red Bull nem gondolta, hogy Verstappen nyerhet
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!