A Red Bull nem írja le a McLarent és a Ferrarit sem - F1VILÁG.HU

A Red Bull nem írja le a McLarent és a Ferrarit sem

HIRDETÉS

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner nem hiszi, hogy Sebastian Vettel további győzelmeivel esetlegesen kiölni az izgalmakat az idei forma-1-es bajnokságból, véleménye szerint ugyanis rendkívül gyorsan változhatnak a dolgok 2011-ben.


A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner nem hiszi, hogy Sebastian Vettel további győzelmeivel esetlegesen kiölni az izgalmakat az idei forma-1-es bajnokságból, véleménye szerint ugyanis rendkívül gyorsan változhatnak a dolgok 2011-ben.

Vettel a szezon eddig eltelt öt versenyéből négyet megnyert, a bajnoki tabellán második Lewis Hamiltonnal szemben pedig 41 pontos előnyre tett szert.

Többen már most úgy vélik, a címvédő csapat, illetve versenyzője befoghatatlan lesz az idei évben, Horner azonban úgy véli, korai lenne még világbajnoki címről beszélni.

„Az én munkám az, hogy megpróbáljam nem izgalmassá tenni” – mondta Horner.

„Azt gondolom, nem leszünk olyan helyzetben, hogy unalomba fullad az egész. Eddig minden verseny fantasztikusan izgalmas volt. Még ha négyet meg is nyertünk, fenomenális küzdelem volt és Sebnek keményen meg kellett küzdenie ezekért a győzelmekért.”

„Minden versenyen, melyet megnyertünk, meg kellett előznie valakit a vezetésért, az elmúlt hétvégén pedig keményen kellett dolgoznia. Meg kellett csinálnia néhány komoly manővert Massa, Jenson és Nico ellenében, és kiválóan teljesítette ezeket.”

Horner hozzátette, véleménye szerint a McLaren és a Ferrari is beleszólhat még a küzdelembe, és noha a Red Bull eddig minden pályán versenyképesnek mutatkozott, Kanadában például a Mercedes-motorral szerelt versenyautók lehetnek előnyben.

„Szerintünk a Mercedes-motorral hajtott versenyautók nagyon versenyképesek lesznek Montrealban, és azt hiszem, minden verseny nagyon izgalmas lesz.”

„Viszont eddig minden típusú pályán versenyképesek voltunk. Néhány helyszínen jobbak voltunk szombaton, mint vasárnap, de általánosságban elmondható, hogy odatettük magunkat.”

Hirdetés

„Nem gondolom azt, hogy akár a McLarent, akár a Ferrarit leírhatnánk. A pontok eléggé megtévesztőek: nagynak tűnik a különbség, de még nagyon hosszú a bajnokság.”

„A Ferrari a maga örökségével és forrásaival, illetve versenyzőivel… ostobák lennénk, ha leírnánk őket. Fernando [Alonso] nagyon messziről zárkózott fel tavaly, és az utolsó verseny előtt vezette a bajnokságot, tehát nem becsüljük alá egyik riválisunkat sem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!