A Red Bull végre elégedett az autóval

A Red Bull pilótái elégedettek voltak az autó teljesítményével az Osztrák Nagydíjon – Ricciardo remek versenyzéssel pontszerző helyen végzett.


A Red Bull pilótái elégedettek voltak az autó teljesítményével az Osztrák Nagydíjon – Ricciardo remek versenyzéssel pontszerző helyen végzett.

Ricciardo a 18. helyről rajtolva a pontot érő tizedik pozícióban zárt a Red Bull hazai versenypályáján, ezért nagyon elégedett a csapat mai munkájával.

A futam végén az ausztrál pilóta harcban volt a kilencedik helyért is, azonban Massa és Vettel éppen mögötte csatáztak a harmadik pozícióért, ezért nem akarta őket feltartani.

„Elégedett voltam az autóval a futam során. Próbáltam annyira nyomni, amennyire csak tudtam, hogy elkapjam Perezt, de a srácok mögöttem a dobogóért harcoltak, szóval ezt tiszteletben kellett tartanom.”

„Az opciós keverékkel nagyon elégedett voltam, az egyensúly rendben volt. A tizedik pozíció egy nagyon jó eredmény a tegnapihoz képest. Még itt maradok tesztelni, és remélem, hogy a rossz időjárás-előrejelzés ellenére sikerül majd hasznos munkát végeznünk a silverstone-i verseny előtt.”

Ricciardo csapattársa, Daniil Kvyat is úgy gondolja, hogy az autó rendben volt, azonban a rajtot követően incidensbe keveredett, ez pedig negatív hatással volt az egész futamára.

„Ez egy nagyon kemény verseny volt ma. Az első szárny megsérült az első kör során, és ettől kezdve a futamom megpecsételődött. A kasztni megsérült, ami befolyásolta a tapadást a verseny hátralévő részén, és nehéz volt vezetni.”

„Úgy gondolom, a pontszerzés lehetséges lett volna, ha nincs a sérülés, ezért kicsit csalódott vagyok.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!