Max Verstappen a pole pozícióból rajtolva sima győzelmet aratott a hercegségben, a futam nagy részében Fernando Alonso nemigen tudta tartani vele a lépést – a verseny utolsó harmadában azonban megérkezett az eső, ez pedig lehetőséget kínálhatott volna az Aston Martinnak arra, hogy megpróbáljon csatázni a Red Bull-lal.
Alonso autójára azonban a közepes keverékű abroncsokat szerelték fel, hiába kezdett el szemerkélni az eső – a kétszeres világbajnok pedig egy körrel később hajthatott is be újra a bokszba intermediate-abroncsokért. A spanyol pilóta a futam után megvédte a döntést, szerinte ugyanis a pálya „99 százalékban száraz volt”, amikor a bokszba hajtott, Mike Krak csapatfőnök pedig azt mondta, a győzelemre amúgy sem lett volna esélyük.
Christian Horner viszont azt mondja, őket meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbálkozott csatázni velük.
„A 9-10 másodperccel is elegendő előnyünk volt, hogy Max kiállása után még 5-6 másodperccel lassabb tempóval is 3-4 másodperces előnnyel értünk vissza a pályára” – magyarázta Horner.
„Meglepett, hogy ők a közepes gumikat rakták fel, szóval teljesen elengedtek bennünket. Utána már csak az volt a lényeg, hogy Max a bokszba hajtson, és gondoskodjunk az autóról.”
Verstappen egyike volt azon pilótáknak, akik a legtovább kivártak az intermediate-gumikra való váltással, Horner azonban azt mondja, nem volt ebben rizikó.
„Akkora előnyünk volt, hogy nem volt nyomás, ami belehajszolt volna egy rossz döntésbe. Volt időnk, a pályát pedig nem áztatta el annyira az eső, szóval akár négy, öt, vagy hat másodpercet is veszíthettünk a bevezető körben, és így is Fernando elé jöttünk vissza.”
„Ami azt illeti, amikor láttuk, hogy slickekkel hagyja el a pályát, úgy voltunk vele, hogy meg sem próbálják.”