IMOLAGP

A Renault csak kóstolót adott 2020-as autójából

Renault R.S.20. livery
Csupán néhány sokat sejtető fotót tett közzé 2020-as Forma-1-es autójáról a Renault csapata. A francia istálló szerdán, Párizsban tartotta évindítóját.

A Renault versenyzői az előttünk álló idényben Daniel Ricciardo, valamint Esteban Ocon lesznek – mindkét pilóta ott volt azon a médiaeseményen, amit a Renault szerda délutánra szervezett Párizsban.

Az új autó viszont nem volt jelen, arról csak néhány fotót tett közzé a csapat közösségi oldalain, amiken nem is igazán látszik az új versenygép teljes valójában.

A Renault-nál abban bíznak, sikerül dobogós eredményekért harcolniuk a 2020-as Forma-1-es idényben, bár korábban többször bevallották, már valójában már a 2021-es szezonra fókuszálnak, amikor is jelentősen megváltoznak a száguldó cirkusz technikai szabályai.

„A Forma-1-ben minden a részletekről szól, én pedig elég sok részletét láttam az R.S.20-as modellnek” – fogalmazott Esteban Ocon.

„Izgalmas látni a tervezést, de amit az ember még jobban szeretne, hogy a kormány mögé üljön, és érezze, milyen is vezetni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!