A Renault-nak 1 évre nem kell Alonso - F1VILÁG.HU

A Renault-nak 1 évre nem kell Alonso

HIRDETÉS
Silverstone Circuit, Northamptonshire, UK
Saturday 7 July 2018.
Fernando Alonso, McLaren.
Photo: Jerry Andre/McLaren
ref: Digital Image dcb1807jy05

A Renault Forma-1-es főnöke, Cyril Abiteboul nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Fernando Alonso a jövőben ismét a francia csapatot erősíti majd a királykategóriában, azt azonban leszögezte, 1 évre biztosan nem szerződtetik le a kétszeres világbajnokot.

Alonso 2005-ben és 2006-ban a Renault színeiben nyert világbajnoki címeket a Forma-1-ben, a szezon végén pedig lejár jelenlegi szerződése a McLarennél.

A spanyol egyelőre még nem döntött a folytatásról, de nem kizárt, hogy az idény végén úgy dönt, befejezi Forma-1-es pályafutását.

Ha viszont folytatná a királykategóriában, és nem lát kellő potenciált a McLarenben, akár más csapatokkal is leülhet egyeztetni – például a Renault-val.

A franciák jelenleg a Nico Hülkenberg – Carlos Sainz kettőssel vesznek részt az F1-es küzdelmekben, és bár mindkét pilótával elégedettek, nyitott szemmel járnak a paddockban.

„Nem sietős döntenünk a versenyzőfelállásunkról, és látnunk kell azt is, milyen hatással lesz Carlos Sainz jövőjére az, hogy a Red Bull Racing jövőre a Renault helyett a Honda erőforrásait használja” – mondta Cyril Abiteboul.

„Alapvetően két versenyzőnk remek munkát végez. Ezért szeretnénk megtartani őket. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy sok kiváló versenyző közül választhatunk majd, akik szeretnének nálunk versenyezni, ha jó autóval állunk elő, és előrelépünk csapatként.”

Fotó: Renault

Alonsóval kapcsolatban a francia szakember elárulta, 1 évre biztosan nem szerződtetik le a korábbi bajnokot.

„Nem akarok olajat önteni a tűzre az ezzel kapcsolatos pletykákat illetően. Fernandónak először is el kell dönteni, mit akar csinálni a folytatásban: hogy az F1-ben akar-e maradni, vagy sem. Nagyon tiszteljük őt, de mi egy olyan versenyzőt keresünk, aki hosszú távon versenyez majd nálunk. Leigazolhatnánk őt, de nincs sok értelme annak, ha csak 1 évre tesszük ezt meg.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!