A Renault-nak esélye sem volt elkapni a BMW-t - F1VILÁG.HU

A Renault-nak esélye sem volt elkapni a BMW-t

HIRDETÉS

Giancarlo Fisichella csalódottan nyilatkozott azután, hogy nem sikerült beverekednie magát az időmérő edzés utolsó etapjába a Nürburgringen. A Renault olasz versenyzője a tizenharmadik helyről kezdheti meg a futamot, ráadásul csapattársa is elverte.

Giancarlo Fisichella csalódottan nyilatkozott azután, hogy nem sikerült beverekednie magát az időmérő edzés utolsó etapjába a Nürburgringen. A Renault olasz versenyzője a tizenharmadik helyről kezdheti meg a futamot, ráadásul csapattársa is elverte.

Annak ellenére, hogy Fisichella a pénteki edzések után még fogadkozott, képtelen volt bekerülni az utolsó körbe a mai időmérő edzésen. Az olasz versenyző szokásához híven a forgalomra panaszkodott.

“Azok után, hogy az elmúlt versenyeken jól teljesítettünk az időmérő edzéseken, csalódott vagyok, hogy ezúttal nem sikerült bejutnom az utolsó körbe” – mondta Fisichella. “A reggeli edzésen sok időt töltöttünk el azzal, hogy megfelelően beállítsuk az új első szárnyat, melyet a hétvégén próbáltunk ki első alkalommal élesben, és úgy éreztük, sikerült fejlődést elérnünk a tegnapi naphoz képest.”

“Ugyan még nem sikerült teljesen megértenünk, miként tudnánk a legjobban beállítani, az autó remekül muzsikált az első etapban. A második körben hatalmas volt a forgalom előttem, és az első szektorban három tizedet vesztettem, így tisztában voltam azzal, hogy minden az utolsó mért körön fog eldőlni. Mindent beleadtam, de végül elbuktam. Nem örülök, hogy ilyen hátulról kell megkezdenem a futamot, de nem tudok mit tenni. Azonban egy jó stratégiával akár még a pontszerzés is lehetséges.”

Fisichella csapattársa, Heikki Kovalainen jobb napot teljesített, a finn pilóta a hetedik pozícióban végzett, és mindössze két ezreddel maradt le a hatodik pozícióról. A Renault duója tehát a BMW-k mögül rajtolhat, és Kovalainen bevallotta, nem is volt annyi az autójukban, hogy felvegyék a harcot a német-svájci alakulattal.

“A harmadik etapban futott utolsó körömmel minden rendben volt, így bosszantó, hogy mindössze két ezreddel maradtam le a hatodik helyről. Talán egy kicsit keményebben kellett volna hajtanom az első és az utolsó szektorban” – mondta Kovalainen. “Azonban nem volt meg a sebességünk ahhoz, hogy felvegyük a harcot a BMW-kkel, pedig ez lett volna a célunk ma délután.”

“Az új első szárny viszont előrelépést jelent, az autó jobb volt, de még nem volt meg a megfelelő tapadásunk. Az autó egyensúlya nem volt rossz, de valami hiányzott a csomagunkból. Bízunk benne, hogy a fejlesztések meghozzák majd a sikert a versenyen, ahol egyenletes teljesítményt nyújthatunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!