A Renault reálisnak látja a folyamatos pontszerzést - F1VILÁG.HU

A Renault reálisnak látja a folyamatos pontszerzést

HIRDETÉS

A Renault technikai igazgatója, James Allison szerint idei versenygépükkel képesek lesznek folyamatosan ott lenni a pontszerző helyeken, miután kiválóan kezdték az idei bajnokságot, jóllehet egy balszerencse miatt végül üres kézzel kellett távozniuk.


A Renault technikai igazgatója, James Allison szerint idei versenygépükkel képesek lesznek folyamatosan ott lenni a pontszerző helyeken, miután kiválóan kezdték az idei bajnokságot, jóllehet egy balszerencse miatt végül üres kézzel kellett távozniuk.

Robert Kubica remekül szerepelt a hétvégi szezonnyitón Bahreinben, ahol simán bejutott az időmérő utolsó körébe, és minden esélye meg lett volna a pontszerzésre, ha nem ér össze Adrian Sutillal a rajt utáni pillanatokban.

A lengyel pilóta emiatt a mezőny végére került, és bár minden erejét beleadta, végül csak a 11. helyen ért célba, így éppen hogy csak lecsúszott a pontszerzésről.

Allison azonban elmondta, hogy csapatának minden oka megvan az örömre, hiszen az R30 kiváló teljesítményt mutatott az egész hétvége folyamán, ami alapján joggal jelenthetik ki, hogy minden versenyen esélyesek lesznek a pontszerzésre.

„Egy olyan autónk van, amely képes minden versenyen pontszerző helyen befutni a célba” – mondta a szakember a csapat összegzőjében. „Ha sikerül megfelelő ütemben fejlesztenünk, akkor nem látom akadályát annak, hogy ez megtörténjen.”

„Természetesen csalódott vagyok, hogy végül üres kézzel kell távoznunk, hiszen nem ezt érdemelték a dolgozók az elmúlt hónapok kemény munkája után, ám annak örülök, hogy sikerült hoznunk azt a teljesítményszintet, amit elvártunk magunktól.”

„Ha minden jól megy, akkor a hatodik, hetedik helyre lehettünk volna jók a kvalifikáción, ami sokkal jobb eredmény, mint amire képesek voltunk a tavalyi év végén, vagy az elején. Ez is azt bizonyítja, hogy jó úton és nagy léptekben haladunk előre.”

Bár tisztában van azzal, hogy bő egy másodperc a lemaradásuk az éllovasokkal szemben, Allison úgy gondolja, hogy ez a különbség idővel csökkenhet, és minden azon múlik, hogy milyen ütemben tudnak fejleszteni a szezon közben.

„Arra számítunk, hogy minden versenyen jobb lesz a teljesítményünk, és valami újítást be tudunk mutatni” – folytatta. „Azonban nem felejthetjük el, hogy az időmérőn még bő egy másodperc a lemaradásunk az éllovasokkal szemben.”

Hirdetés

„Azt gondolom, hogy jó alapokkal vágtunk neki az évnek, amit egy elfogadható szinten akarunk befejezni, de addig még nagyon sok futam hátra van, és még bármi megtörténhet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!