A Renault sajnálja a Forma-1 kiscsapatait - F1VILÁG.HU

A Renault sajnálja a Forma-1 kiscsapatait

HIRDETÉS

Komoly fegyverkezési verseny lesz majd a Forma-1 nagycsapatai között 2017-ben, így a kisebb csapatok lemaradhatnak majd az évad során – így vélekednek a Renault-nál.


Komoly fegyverkezési verseny lesz majd a Forma-1 nagycsapatai között 2017-ben, így a kisebb csapatok lemaradhatnak majd az évad során – így vélekednek a Renault-nál.

Habár a királykategória csapatai még el sem kezdték új autóik tesztelését, biztosan tudni lehet, hogy igazán agresszív fejlesztési programot folytatnak majd az előttünk álló idényben

Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezetője úgy véli, a több pénzből gazdálkodó istállók éppen ezért nagy előnybe kerülhetnek majd.

„Azt gondolom, az idei szezon egy fegyverkezési verseny is lesz egyúttal, és együttérzek azokkal a csapatokkal, melyek kisebb forrásokból gazdálkodnak” – mondta a szakember a Renault keddi autóbemutatóján.

„Ha ránézek erre az autóra, amit most bemutattunk, elmondhatom, hogy ez nem az az autó, amivel tesztelni fogunk Barcelonában. És a barcelonai autó sem az lesz, amivel majd versenyzünk Melbourne-ben. Versenyről-versenyre új elemeket vetünk be.”

„Én voltam kiscsapatnál [Caterham – a szerk.], ami nem volt túl eredményes, és sajnálom azokat a csapatokat, melyeknek nagyon oda kell figyelniük a költekezésre. A kiscsapatok nehéz helyzetben lesznek a forrásaikat tekintve.”

„Úgy hiszem, az autó építésére szánt büdzsé nagy része már el is ment a Force Indiánál – pusztán azzal, hogy megfeleljenek az új szabályoknak. Ez pedig olyasvalami, amit mi is számításba vettünk. Szóval könnyedén le kellene győznünk az olyan csapatokat, mint a Haas, a Force India, és a többi.”

A Renault egyébként a konstruktőri 5. hely megszerzésére hajt idén, 2020-ban azonban már a világbajnoki cím megszerzése lesz az istálló célja.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!