A Renault-t még mindig zavarja a „pink Mercedes” - F1VILÁG.HU

A Renault-t még mindig zavarja a „pink Mercedes”

HIRDETÉS
A Renault Forma-1-es csapatát irányító Cyril Abiteboulnak továbbra is vannak kérdései a Racing Point 2020-as versenyautójával kapcsolatban, és továbbra sem zárja ki annak lehetőségét, hogy óvást nyújtanak be a rivális csapat ellen.
Lance Stroll, Racing Point RP20

A Racing Point csapata az előszezoni teszteken mutatta meg először idei versenyautóját, az RP20-as modell pedig első ránézésre is jelentős mértékben hasonlít a Mercedes tavalyi, világverő W10-es modelljére.

Noha a silverstone-i istállónál azt mondják, az autó tervezése során teljes mértékben a szabályok szerint jártak el, egyes riválisok nagyon nem örülnek annak, hogy a Racing Point szinte lekoppintotta a Mercedes 2019-es autóját. Mint ismert, a brit istálló szoros technikai együttműködésben áll az ezüstnyilakkal, a motoron kívül számos alkatrészt tőlük vásárolnak.

Már a március közepére tervezett Ausztrál Nagydíj előtt voltak olyan pletykák, melyek szerint a Renault óvást nyújthat be a Racing Point ellen, a melbourne-i verseny törlése miatt viszont erre végül nem került sor.

Bár a koronavírus-járvány miatt a téma most nem aktuális, a Renault F1-es főnöke, Cyril Abiteboul azt mondja, még nem zárták le az ügyet.

„Nagyszerű fotósaik vannak, az egyszer biztos!” – mondta a szakember a francia Canal+ televíziós csatornának. „Hogy őszinte legyek, ami feltűnt, hogy mennyire őszintén elismerik, hogy másoltak.”

„Azt hiszem, amióta a Forma-1-ben tevékenykedem, ez az első alkalom, hogy valaki ennyire büszke legyen arra, hogy másol. Olyan ez, mintha valaki, aki műtárgyakat hamisít, nagyon elégedett lenne azzal a munkával, amit elvégzett.”

„Mégsem ér annyit, mint az eredeti darab, és nem is lehetne büszkének lenni rá…”

Abiteboul azt mondja, számára a legfontosabb kérdés, hogy a Racing Point hogyan tudta megtervezni versenyautóját a kellő részletességgel a nyilvánosság számára is elérhető információk alapján.

„A lényeg, amit ki kell deríteni: a publikus információk alapján lehetséges-e ennyire pontos és hatékony munkát végezni? Ennél tovább most nem szeretnék menni, de olyasvalami ez, amin még morfondírozunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!