A sanghaji pálya visszakapta az F1-es versenyrendezéshez szükséges licencet - F1VILÁG.HU

A sanghaji pálya visszakapta az F1-es versenyrendezéshez szükséges licencet

Újra megkapta a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA) a legmagasabb fokozatú licencet a sanghaji Forma-1-es versenypálya, mely 2024-ben szeretné újra fogadni a száguldó cirkusz mezőnyét.

Kínában utoljára 2019-ben tartottak futamot, a koronavírus-járvány miatt azonban a mezőny 2020-ban nem látogathatott el az ázsiai helyszínre, az országban bevezetett intézkedések miatt pedig azóta sem tudtak versenyt rendezni Sanghajban, a 2023-as Kínai Nagydíj pedig tavaly decemberben került ki a tervezett programból.

A versenypályát azonban természetesen folyamatosan karbantartották, dolgoztak az aszfaltcsík felületén, a gumifalakon is, sőt, felújították a lelátókat is. Ennek köszönhetően pedig a kínai versenypálya újabb 3 évre elnyerte az FIA Grade One licencét, mely szükséges a Forma-1-es versenyrendezéshez.

Idén április 16-án tartották volna a Kínai Nagydíjat, azt azonban végül törölték a programból. A szervezőknek egyébként 2025-ig van érvényes szerződésük, így a terv az, hogy jövőre újra fogadják majd a Forma-1 mezőnyét.

Sanghaj először 2004-ben rendezett királykategóriás futamot, ennek jövőre lesz 20 éve. Ha a verseny végül zöld utat kap a következő idényben, a szervezők természetesen szeretnének méltón megemlékezni a jeles évfordulóról.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

A sanghaji pálya visszakapta az F1-es versenyrendezéshez szükséges licencet
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük
Lassan nekilát a saját váltó fejlesztésének az Aston Martin
Gasly gratulál Oconnak, de csalódott a saját versenye miatt
Stroll: Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek…

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!