A Sauber komoly újításokkal készül az utolsó tesztre - F1VILÁG.HU

A Sauber komoly újításokkal készül az utolsó tesztre

HIRDETÉS

A Sauber istálló technikai igazgatója, James Key nemrégiben elárulta, az előszezon utolsó kollektív tesztsorozatán, Barcelonában pályára viszik a C30-as versenygépre szánt első fejlesztési csomagot, mellyel feltehetően megkezdik majd a szezont március utolsó hétvégéjén.


A Sauber istálló technikai igazgatója, James Key nemrégiben elárulta, az előszezon utolsó kollektív tesztsorozatán, Barcelonában pályára viszik a C30-as versenygépre szánt első fejlesztési csomagot, mellyel feltehetően megkezdik majd a szezont március utolsó hétvégéjén.

A szakember elmondása szerint a Sauber eredményes tesztet zárt Barcelonában, ahol főként az új versenyautó beállításaira, valamint a Pirelli különböző összetételű abroncsaira koncentráltak.

„Meglehetősen hosszúra nyúlt az utolsó tesztnap Barcelonában. Mindig jó dolgozni ezen a pályán, hiszen vannak referenciapontok. Jobb elképzelést kaphatunk arról, miképp is működik az autó, mik az erősségei és a gyenge pontjai” – mondta Key.

„A nap javarészét az autó beállításaira szenteltük, és igyekeztünk kipróbálni néhány új elemet is. Most meg kell vizsgálnunk a kapott adatokat, viszont egyértelműen találtunk néhány új irányvonalat.”

„Emellett hasznos dolgokat tanultunk a Pirelli különböző keverékű abroncsairól is, hiszen míg délelőtt hűvös időben kezdtünk, délutánra felmelegedett. A hőmérsékletek, a beállítások és a gumikeverékek pedig nagyon szoros kapcsolatban állnak. Rengeteg tényezőt kell figyelembe venni, és a zárónapon sokat tanulhattunk ezen a téren.”

A technikai igazgató hozzátette, a következő teszten, Barcelonában debütál majd egy komolyabb fejlesztési csomag, melytől egyértelmű előrelépést várnak.

„A következő teszten fogjuk először kipróbálni az első fejlesztési csomagot, amelyet a szezon elején használunk majd.”

A zárónapon egyébként az újonc Sergio Perez képviselte a csapatot: a fiatal mexikói versenyző összesen 74 kört tett meg a katalán ringen, és elmondása szerint hasznos információkra tett szert, különösen az abroncsokkal kapcsolatban.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!