Friss hírek

A Sauber megtartja Kobayashit 2011-re

A Sauber istálló kedd reggel hivatalos közleményében megerősítette, hogy meghosszabbította Kamui Kobayashi szerződését, így a japán pilóta jövőre is a hinwili bázisú alakulatot erősíti majd a Forma-1-ben.


A Sauber istálló kedd reggel hivatalos közleményében megerősítette, hogy meghosszabbította Kamui Kobayashi szerződését, így a japán pilóta jövőre is a hinwili bázisú alakulatot erősíti majd a Forma-1-ben.

Kobayashi a tavalyi évben debütált a Forma-1-ben, a Toyota színeiben, mikor a szezon utolsó két futamán a sérült Timo Glock-ot helyettesítette.

Hirdetés
 

A japán pilóta élete első forma-1-es versenyén már felhívta magára a figyelmet, míg a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon kiváló csatákat vívva, a hatodik helyen futott célba, így senkit nem lepett meg, hogy a Sauber istálló azonnal lecsapott rá az idei évre.

„Nagyon meg vagyunk elégedve a teljesítményével, és nem is volt kérdés, hogy megtartjuk-e szolgálatait a jövő évre” – mondta a csapat vezetője, Peter Sauber.

„Kamui abszolút hozta azt a szintet, amit elvártunk tőle, mind a sebességet, mind pedig a harcosságot illetően. Továbbá egyre jobban dolgozik a mérnökökkel, és egyre jobb a technikai felkészültsége.”

„Első teljes szezonjában gyűjtött tapasztalata pedig még erősebb versenyzővé teszi 2011-re. Célunk az, hogy egy gyors és megbízható autót biztosítsunk számára a következő idényben.”

A 24 éves versenyző eddig 21 pontot szerzett az idei évben, és bízik abban, hogy tovább növelheti pontjai számát a szezon hátralévő részében, és nagyon boldog, hogy jövőre is maradhat jelenlegi csapatánál.

„Nagyon nehéz volt számunkra az idei szezon első néhány versenye, azonban keményen dolgoztunk, és sikerült kilábalnunk a problémákból” – mondta. „Otthon érzem magam Peter Sauber csapatában, és nagyon örülök annak, hogy ismét együtt dolgozhatunk 2011-ben.”

„Azonban egyelőre még száz százalékosan az idei évre koncentrálok. Még hat verseny hátra van az idei bajnokságban, és bízunk abban, hogy további sikereket érhetünk még el a következő versenyeken.”

Kobyashi jelenlegi csapattársa Pedro de la Rosa, ám a Sauber istálló majd csak később dönt arról, hogy kit ültet a japán pilóta mellé 2011-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!