A Sauber változatlan felállással indul 2012-ben - F1VILÁG.HU

A Sauber változatlan felállással indul 2012-ben

HIRDETÉS

A Sauber istálló hivatalosan is bejelentette, hogy a jövő évben is a Kamui Kobayashi Sergio Perez párossal vág neki a bajnokságnak a Forma-1-ben.


A Sauber istálló hivatalosan is bejelentette, hogy a jövő évben is a Kamui Kobayashi Sergio Perez párossal vág neki a bajnokságnak a Forma-1-ben.

A vezetőséget meggyőzte a páros teljesítménye az idei év eddigi versenyein, így a Magyar Nagydíj első napján, csütörtökön hivatalos közleményében tudatta, hogy szerződést hosszabbít mindkét pilótájával.

„Nagyon elégedettek vagyunk versenyzőinkkel” – mondta a csapat névadó tulajdonosa, Peter Sauber. „Kamui nagyon gyorsan felnőtt a szerepéhez az idei évben. Bár ez még csak második teljes szezonja a Forma-1-ben, már most kiválóan betölti azt a szerepet, amit általában nálánál sokkal tapasztaltabb versenyzők szoktak betölteni.”

„Mind sportszakmailag, mind a személyével meg vagyunk elégedve. Volt opciónk rá, hogy a jövő évben is vele dolgozzunk, és soha nem volt kétségünk afelől, hogy ezt ne használjuk ki.”

Pereznek egyébként már alá volt írva jövő évre a szerződése, hiszen a szezon elején egy több évre szóló kontraktust kötött csapatával, és a svájci csapatfőnök elmondta, hogy a mexikói versenyző sebessége bizonyította, hogy nem csalt a szimatuk, mikor megkeresték.

„Sergio sokkal többet elért, mint amit egy kezdőtől várhatta volna az ember. Már az első versenytől bizonyította, hogy nem csak gyorsan, hanem egyenletesen tud versenyezni. Monacói balesete után pedig megmutatta, hogy jól tudja kezelni a nehéz helyzeteket is.”

Perez természetesen elégedettségének adott hangot és elmondta, hogy ez a megerősítés még nagyobb löketet ad majd számára a szezon hátralévő részére.

„Természetesen mindig jó a folytonosság, és versenymérnökömmel már most nagyon keményen dolgozom azon, hogy még jobban tudjak teljesíteni második szezonomban a Forma-1-ben” – mondta az újonc.

Mindez azt is jelenti, hogy a legtöbb csapat már véglegesítette felállását a következő idényre. Az egyetlen bizonytalanság a Ferrarinál van, ahol Felipe Massa helye még nem biztos Fernando Alonso mellett.

Hirdetés

A Red Bull Racing, a McLaren és a Mercedes GP változatlan felállással kezdi majd meg a 2012-es bajnokságot.

A Sauber továbbá azt is megerősítette, hogy megtartja Esteban Guiterrezt, mint tesztpilótát a következő idényre.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!