A sportminiszter elképzelhetőnek tartja a júliusi Osztrák Nagydíjat - F1VILÁG.HU

A sportminiszter elképzelhetőnek tartja a júliusi Osztrák Nagydíjat

HIRDETÉS
Werner Kogler, Ausztria sportminisztere elképzelhetőnek tartja, hogy július elején megrendezik a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, ám hangsúlyozta, a száguldó cirkusznak be kell tartania minden beutazási, valamint védelmi szabályt.
SPIELBERG,AUSTRIA,30.JUN.19 - MOTORSPORTS, FORMULA 1 - Grand Prix of Austria, Red Bull Ring. Image shows Charles Leclerc (MON/ Ferrari) and Valtteri Bottas (FIN/ Mercedes). Photo: GEPA pictures/ Harald Steiner - For editorial use only. Image is free of charge.

A Forma-1-ben eddig 9 versenyt kellett halasztani vagy törölni, a sportág vezetői pedig azon dolgoznak, hogy újra összeállítsák a 2020-as versenynaptárat.

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója nemrég egy interjúban azt mondta, ha július elején el tudnák kezdeni a bajnokságot, akár 18-19 versenyt is meg tudnák rendezni.

Német sajtóhírek szerint felmerült, hogy a 2020-as idény Ausztriában kezdődhetne el júliusban – ahol rögtön két versenyt is tartanának. Az eredeti tervek szerint az Osztrák Nagydíjat július 5-én rendezik, jelenleg pedig június 30-ig tiltják a rendezvényeket a kormányrendeletek.

Sebastian Kurz osztrák kancellár április végén várhatóan megvizsgálja majd az események tiltásának esetleges enyhítését, illetve azt, hogy lehet-e változtatni az utazási korlátozásokon.

Werner Kogler kancellárhelyettes és sportminiszter nem zárja ki annak lehetőségét, hogy F1-es versenyt tudnak rendezni júliusban.

„Bár nem én vagyok a felelős ezügyben, szerintem elképzelhető. A szervezőknek kell tudniuk, hogy betartják-e az összes egészségügyi előírást, mint ahogy be kell tartani a be- és kiutazási szabályokat is” – mondta a politikus a Kleine Zeitungnak.

A Red Bull Ring egyelőre úgy készül, hogy lesz verseny júliusban, ám természetesen konkrétumokat ők sem tudnak.

„Kérem, értsék meg, hogy a jelenlegi helyzetet tekintve nem tudunk minden új spekulációt naponta véleményezni” – nyilatkoztak a Projekt Spielberg részéről.

„Az események tilalma miatt nemrég a GT Masters június 7-re tervezett versenyét október 18-ra kellett halasztanunk. Ennek ellenére a versenypálya álláspontja a Forma-1-es versennyel kapcsolatban továbbra is fennáll: „A jelenlegi jogszabályok alapján továbbra is azt feltételezzük, hogy az eseményt a tervek szerint megrendezzük.”

Hirdetés

Alexander Kurz kancellár mindenesetre az ORF televíziónak nyilatkozva nemrég kissé pesszimistán fogalmazott.

„Június végéig Ausztriában nem lesznek események, és jó eséllyel nyáron sem. A nyárral kapcsolatos döntést április végén hozzuk majd meg” – mondta a politikus.

Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója egyébként úgy fogalmazott, jó esély van arra, hogy a 2020-as világbajnokság zárt kapus versenyekkel, nézők nélkül kezdődik majd el.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!